Az eszköz egyetlen gomb megnyomásával tudja riasztani a 24 órás diszpécserszolgálatot és egy családtagot is.

A Gondosóra program Magyarország Kormánya által elindított ingyenesen igénybe vehető, 65 év felett alanyi jogon hozzáférhető jóléti szolgáltatás, amelynek célja, hogy az idősek szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják a segítségkérési szándékukat. A gödi idősek is igénybe vehetik a szolgáltatást. Tuzson Bence, igazságügyi miniszter, Göd országgyűlési képviselője az alábbi videóban azt is bemutatta, hogy hogyan működik az eszköz.

A Gondosóra program, egy 0–24 órás Diszpécserszolgálat és a kontaktszemélyek (családtag, szomszéd, vagy barát, vagy akár opcionálisan szociális gondozó) bevonásával működő, Európában egyedülálló program. Mérföldkőnek és jelentős támogatásnak számít az idősgondozás területén: nagy segítséget jelent nemcsak azoknak, akik használják az eszközt, hanem biztonságot és megnyugvást nyújt a felhasználó családjának, a szeretteinek, a hozzátartozóinak is, tudva, hogy a segítség és a biztonság egy gombnyomásra elérhető.

A Gondosóra programban megvalósuló szolgáltatás és a jelzőeszköz INGYENES, Magyarország minden településén hozzáférhető a hét minden napján és órájában.

A Gondosórát ITT tudják igényelni!

Előző cikkOlvasónk kér segítséget: ellopták a gyermeke biciklijét a gödi Coop elől
Következő cikkSzavazhatnak a gödiek, hogy ki kapjon díjat!