Június 22-23-án rendezték meg a Regionális Eszkimó-Indián Játékokat, ahol a Gödi SE kajakosai 5 érmet szereztek (2-1-2), Erdős Nóra és Fogas Lívia nyerni is tudtak. 26 gödi versenyző vett részt az új helyszínen, a Nőtincsi Szent István tó körül megrendezett versenyen az U10-12-es korosztályban.

Az Eszkimó-Indián Játékok egy összetett verseny, ahol a kajakozáson kívüli egyéb képességeket és készségeket is szeretne mérni a verseny rendezője, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (a 6 régió külön rendezi a 2 napos versenyét). A fiatalok számára sikerélményt is nyújt ez a versenyforma, hiszen akik még nem csak erőből, hanem technikából és állóképességből oldják meg ezeket a feladatokat, azok előkelő helyen végezhetnek a rangsorban.

Mindezek mellett az is nagyon meghatározó, hogy ez a 4 feladat a kajakozáshoz szükséges alapképességekre épít, vagyis aki ezekben a feladatokban jól teljesít, bizakodva tekinthet előre, mert jó alapjai vannak ahhoz, hogy a befektetett munka hatására egyre jobb kajakos eredményeket is érjen majd el. Az U12-es korosztály számára kiemelten fontos verseny az Eszkimó-Indián Játékok, mert a régiós válogatottság megszerzéséért egész évben folytatott küzdelem során 10 pontot kap mindenki, aki teljesíti a hétvégi versenyt. Az U11-es, illetve az U10-esek részére ez egy jó felkészülési állomás, hogy jövőre vagy 2 év múlva ők is már tapasztaltan, a lehető legtöbb pontot tudják megszerezni a kerettagsághoz. Az országos bajnokságra való felkészülésnek is meghatározó állomása az itteni teljesítmény. A legtöbb korosztályban 2 futamot kellett rendezni, mert akkora volt az érdeklődés a szakosztályok részéről, így kiélezett, nagyszerű küzdelmeket lehetett látni. 

A versenyt ugyan 1 nap alatt is meg lehetne rendezni, a lebonyolítási formája azonban jelenleg 2 napos. Első nap délután célba dobás (7 m-ről egy 70 cm-es átmérőjű körbe kell betalálni kislabdával, 3 kísérlet van) és 30 mp alatti húzódzkodás a feladat, amiknél az elért eredményeket egy előre meghatározott rendszer alapján mp-re számolják át (1 dobás 6 mp-et, 1 húzódzkodás 2 mp-et ér), majd másnap délelőtt hendikep rendszerben, a versenyzők között az 1. nap során kialakult különbségeknek megfelelően, egymás után indulnak a versenyzők előbb az 1.500 m-es futásra, majd beérkezés után egy gyors öltözés következik (cipő le, mentőmellény fel), és azonnal kezdődik a 2.000 m-es kajakozás. A célba érkezés sorrendje így egyben a verseny végeredményét is kiadja.

A nőtincsi horgásztó körül megrendezett verseny, mint új helyszín, nagyszerű döntésnek bizonyult. Szombat délután ugyan esős időjárás volt, estére azonban tökéletes körülmények alakultak ki, így semmi akadálya nem volt a közös programoknak. A 2 napos versennyel az MKKSZ azon célja is megvalósult, hogy sátrazás formájában minél többen maradjanak ott a helyszínen, ismerkedjenek egymással a versenyzők, szülők, edzők, és a közös programokon minél többen vegyenek részt.

Következik az évad legerősebb versenye, a Magyar Kupa, amit idén újra Sukorón rendeznek (június 28-29). Ezen a héten a négyes régiós hajók gyakorló edzései is komoly szervezést igényelnek, hiszen fontos lenne minél több kilométert megtennie az alkalmi négyes egységeknek, mivel a hétvégi versenyen nagy presztízse lesz annak, kik tudnak erősebb egységeket kiállítani más régióknál.

Eredményeink:

I. hely

Erdős Nóra MK1 U12

Fogas Lívia MK1 U10

II. hely

Bor Lilien MK1 U12

III. hely

Kárász-Gyenge Veronika MK1 U12

Ilyés Vilmos MK1 U11

IV. hely

Slezsák Zsombor MK1 U11

Mészáros-Komáromy Örs MK1 U10

V. hely

Bohus-Magyar Zselyke MK1 U11

VI. hely
Kotta Krisztián MK1 U12

Imrik Maja MK1 U11

VII. hely
Szekeres Sámuel MK1 U10

Szilágyi Leona MK1 U10

VIII. hely

Benk Emília MK1 U10

IX. hely

Erdős Ágoston MK1 U10

X. hely

Stampf Dániel MK1 U11

Nagy Mikolt MK1 U11

Tóth Vendel MK1 U10

Ferenczi Berta MK1 U10

XI. hely
Kovácsik Abigél MK1 U11

Sütő Bejke MK1 U10

XII. hely

Farkas Csanád MK1 U10

XIV. hely

Pákozdi-Szabó Csongor MK1 U11

XV. hely

Szeghalmi Máté MK1 U10

Előző cikkA gödi képzőművészeti tagozat különleges, sokszínű tanév végi kiállítása
Következő cikkMa van a kempingezés világnapja