Balogh Csaba Göd polgármestere Facebook-oldalán számolt be róla, hogy leváltotta két alpolgármesterét és helyükre új embereket nevezett ki. Ez már nem az első alkalom, a polgármester ugyanis korábban is megpróbálta leváltani az alpolgármestereket, de azt a testület nem engedte.

“Az alpolgármesterek pozíciója már nagyon régóta volt kérdés a gödi politikában. Fülöp Zoltán és Lőrincz László rég elvesztette a bizalmamat, ahogy elvesztette a pár hónapja közölt közvélemény-kutatás adatai alapján a gödi választók bizalmát is.
Úgy döntöttem, hogy nem hagyhatom, hogy akadályoztatásom esetén olyan személy legyen a helyettesem, akiről nem tudom elhinni, hogy jóhiszeműen és Göd érdekeit szem előtt tartva fogja ellátni a feladatát. Emiatt a mai naptól Fülöp Zoltánt és Lőrincz Lászlót felmentettem alpolgármesteri tisztségükből.

Helyettük két olyan embert bízok meg a feladattal, akik egyértelműen Gödért dolgoznak majd, ahogy ezt eddig is bizonyították odaadó munkájukkal, közösségszervező képességükkel, tiszta jellemükkel.
Gratulálok Andrejka Zombor és Hlavács Judit új alpolgármesterknek és sikerekben gazdag munkát kívánok nekik!
“- írta Balogh Csaba a Facebook-oldalán.

A veszélyhelyzeti rendelkezések értelmében a polgármester gyakorolja jelenleg a testület jogköreit. Kérdéses persze, mit szólnak ehhez majd a képviselők a veszélyhelyzet elmúltával.

Előző cikkVeszélyhelyzeti munkacsoport jön létre a héten Gödön
Következő cikkRendkívüli szünet a Rákóczi úti bölcsődében, karantén a Kastély óvodában