Göd polgármesterével, Balogh Csabával készített interjúnkra reflektált Fülöp Zoltán volt alpolgármester, a Göd Fejlődéséért Frakció képviselője, aki fontosnak tartotta, hogy elmondja álláspontját a várost érintő legaktuálisabb kérdésekről. Azt is megtudtuk róla, hogy politikai tevékenysége mellett a Máltai Mentőszolgálatnál önkénteskedik és aktívan sportol.

A polgármesteri hivatalnak abban a szobájában találkozunk, amelyben korábban ön alpolgármesterként dolgozott, jelenleg pedig képviselő. Hogyan éli meg ezt a helyzetet?

Volt idő, hogy hozzászokjak. Nem ért váratlanul. Alpolgármesterként végeztem, illetve végeztük a munkánkat, amely ellen a polgármester úrnak nem volt kifogása egy ideig. Aztán elkezdte az alpolgármesterek ellen az eljárásokat, anélkül, hogy velünk egyeztetett volna. Ennek az lett a vége, hogy amikor a vészhelyzet miatt ismét döntési helyzetbe került Balogh Csaba, akkor egy személyben döntött a leváltásunkról.

Mivel foglalkozott korábban, mielőtt elkezdett politizálni?

Ügyvitelszervezési tanácsadással foglalkoztam közepes- és nagyvállalatoknál. A nagyvállalati kultúrát 25 éve ismerem, de dolgoztam a magyar államigazgatásban is. Ismerem az államigazgatást és a szervezetek belső működését is.

Mikor lépett a politika színterére?

Már fiatalon érdekeltek a társadalmi kérdések. Általános iskolás koromban az iskola igazgatója aktív munkásőr volt, néhányunkat kapacitált is, mondván: milyen nagyszerű dolog munkásőrnek lenni. Nyilván hiába. De ebből kifolyólag már korán kapcsolódtam a társadalmi kérdésekhez. Rólam többen tudják, hogy 1990 körül az akkor létező KDNP számos rendezvényén megjelentem, voltak MDF-es barátaim, majd később lett több barátom a Fideszből is. Fidesz-tag is voltam, de éppen a kormányra jutásuk előtt távolodtam el tőlük. 2010 óta az LMP áll hozzám a legközelebb, 2016-tól az LMP tagjaként foglalkozom a politikával. Korábban felfüggesztettem az LMP-s tagságomat, mert a Momentum megpróbált beleavatkozni az LMP ügyeibe. De miután ez a beavatkozási kísérlet elmúlt, helyreállítottam a tagságomat. Nem annyira a politika érdekel, mint az, hogyan lehet a társadalmi kérdéseket befolyásolni, hogyan lehet gondolkodni arról, hogy milyen jövőt szánunk a gyerekeinknek. Hogyan tudunk az unokáink számára egy élhetőbb és biztonságosabb környezetet teremteni.

Hogyan látja, meg tudja valósítani azokat a lehetőségeket, amelyek a város fejlődését szolgálják?

A veszélyhelyzeti rendelkezés nagyon sokat nehezít ezen. Az önkormányzati törvény alapelve az együttműködés és a kölcsönös jószándék jegyében határozza meg az önkormányzati működést, ami itt, Gödön egyáltalán nem működik. Furcsa, amikor polgármesteri nyilatkozatokból tudjuk meg, hogy mi, képviselők, a város ellen cselekszünk. Én számos kezdeményezést tettem az elmúlt időben, ilyen például a zöldfal kezdeményezése. A város és a Samsung-gyár közé szerettem volna egy másfél kilométer hosszú zaj- és porvédelmi zöldfalat, amely elválasztaná a várost az iparterülettől. Balogh Csaba polgármester úr ezt nem támogatta, pedig korábban megállapodtunk abban, hogy ez közös projekt. Amikor láttuk, hogy az ügy nem halad, akkor javasoltuk, hogy kezdjünk el ezen gondolkodni, és kezdeményeztük a tervezését. Ezt sem volt hajlandó befogadni a polgármester úr, inkább különböző minősítéseket kaptunk érte.  

A választást követően Önök kétharmados többséggel jutottak be. Hogyan szakadt ketté az ellenzék?

Utólag visszanézve ez viszonylag egyszerű történet. A héten fejeződik be az a fejezet, amikor a polgármester úr egyszemélyi jogkörét gyakorolva a Szolgáltató Nonprofit Kft-t szünteti meg. Ebben az esetben sem az történik, hogy leül a testülettel, az érintettekkel megbeszélni az ügyet, hanem a régi kommunista időket megszégyenítő koncepciós eljárás indult. Feláll egy vád az érintettek megkérdezése nélkül, mely alapján megszületik az ítélet, a döntés. Ugyanez történt a nyaralóházak esetében is. Volt egy konyhai beszerzés, a konyhai eszközök, a konyhafelújítással kapcsolatos történet, amely ellen szintén született egy vád. Úgy született döntés, hogy senkit nem kérdeztek meg, akinek más volt a véleménye. Egyetlen egy eljárásban sem szólalhattak meg az érintettek, akik reagálni tudtak volna a vádra. Mi képviselőként jeleztük, hogy ha valakit megvádoltak, akkor az ő véleményét is hallgassuk meg, de ez nem történt meg. Ez nem az, amire mi szerződtünk! Azt gondolom, hogy ha ezeket a történeteket megnézzük, akkor elég egyértelmű, hogy miért hasadt ketté az ellenzék. Mi ezekben az eljárásokban nem kívántunk partnerek lenni. A polgármester úrnak az egyszemélyes döntésein szerettünk volna változtatni, amit ő nehezményezett. Ennek az lett a következménye, hogy aki ellent mert mondani, azt eltávolította, mihelyt lehetősége volt rá. A kooperáció helyett diktatórikus feladatkiadás történt. A feladatok megvalósulása nem is érdekelte, hanem csak közölte, hogy azok nem valósultak meg.

Hogyan tudnak ilyen körülmények között kommunikálni egymással, és milyen esélyt lát arra, hogy a városért tudnak eredményesen tenni?

Ha diszkrét akarok lenni, azt mondanám, hogy a személyes kommunikációnk nehézkes. A frissen és véleményünk szerint jogosulatlanul kinevezett alpolgármesterekkel kommunikálunk, bár bizonyos kérdésekben markánsan különbözik a véleményünk. Ez azt igazolja, hogy világos, ki az, akivel nem lehet szót érteni. Nem az új és nem a régi alpolgármesterekkel, hanem a polgármester úrral van a probléma. Az önöknek adott interjúban és számos interjúban elmondta a polgármester úr, mennyit tett azért, hogy velünk kommunikáljon, de ez egyszerűen nem igaz. Mi készen álltunk erre. Azt is nyilatkozta, hogy mi nem engedtünk nyilvánosságra hozni bizonyos anyagokat, ez sem igaz! Többször kértük, hogy hozzuk nyilvánosságra a szóban forgó ügyeket, ám nem kaptunk választ. Azt is állította a polgármester úr, hogy nem vettünk részt testületi üléseken, ami valótlan, ilyen nem történt meg! Nagyon nehéz olyan állításokkal vitatkozni, amelyek nem valósak. Egyszer fordult elő, hogy a testületi ülés összehívási hiba miatt a tervezetthez képest két nappal később volt. Amit Balogh Csaba állít, hogy testületi ülés hiányában elmaradtak a döntések, mert mi nem jelentünk meg rajta, ez hazugság. Amikor azt állítja a polgármester úr, hogy a pertársaság azért nem valósult meg, mert mi leszavaztuk, ez sem igaz. Mi egy megalapozatlan ügyvédi szerződésnek a felmondását kezdeményeztük. Mi, képviselők többször mondtuk a polgármester úrnak, ha szeretne pertársaságot, írjon előterjesztést ennek a megfogalmazására, hozza a testület elé, és ha az elfogadható, akkor meg fogjuk szavazni. Ilyen előterjesztéssel ő nem élt. Nem volt mit leszavaznunk!

A veszélyhelyzetben a képviselő-testületnek milyen szerepe van? Mi az, amit önök tehetnek jelenleg?

Alapvetően ellenőrző szerepünk van, a polgármesteri ötleteket, előterjesztéseket nyomon követjük, azokról véleményt mondunk, illetve a városban megvalósult dolgokat figyelemmel kísérjük, jobbító javaslatokat és kezdeményezéseket teszünk. Ennyiből áll most a szerepünk.

Ezekben partner a polgármester?

Sajnos nem. Számos olyan kezdeményezésünk volt, amiről a legelfogultabb szándékkal sem lehet azt mondani, hogy politikai. Információt kértünk, hiányosságra hívtuk fel a figyelmet. Ezekre nem volt válasz, vagy erősen leminősítő, dehonesztáló válaszokat kaptunk.

Ön hogy látja: a Samsung tervezett fejlesztése veszélyt jelent a városra, vagy inkább örülni kell neki? 

Van egy olyan csoport, amely azt állítja, hogy a Samsung nagyon veszélyes. Egy időben a polgármester úr is csatlakozott ehhez, majd később azt nyilatkozta, hogy a gyár kevésbé veszélyes. A Samsung egy olyan üzem, amely nem veszélyezteti komolyan a környezetét. Erősen érdekelt is abban, hogy ez így legyen, ezért erre kiemelt figyelmet fordítanak.  A várost sokkal jobban érinti az, hogy a lakóövezet közvetlen közelében egy nagyméretű ipari beruházás létesül. A hírekben mostanában sokat szerepel az Iváncsa mellett létesülő másik nagy akkumulátorgyár. Ez a két gyár hasonló méretű lesz. Ahogy elnézem a technológiai fejlődést, nem lehet tudni, hogy mikor lesznek készen, mert folyamatosan bővülnek. Göd számára probléma, hogy elvonták a várostól ezt az ipari területet. Abban sem értek egyet a polgármester úrral, amit a Mércének nyilatkozott, hogy ha csak egy évre visszakapnánk ezt a területet, már az is jó lenne. Nem, nekünk ezt folyamatosan, állandóan vissza kell kapnunk, mert Gödöt érinti a gyár és Göd viseli a terheit. A terhek viseléséhez a gyár adója járuljon hozzá! Érdekünk, hogy rendezzük a viszonyunkat a Samsunggal, hiszen egymás mellett kell élnünk. Ki kell alakítani az együttműködési formákat. Én azt gondolom, hogy közösen egy jó projektet hajthatunk végre. Ez is egy vitapont a polgármesterrel. Meg kell találni azokat a közös projekteket, amelyek a városnak is jók és a Samsungnak is jók. Megőrizhetnénk Göd zöld jellegét, egy komolyan innovatív zöld kisvárost tudnánk építeni, ha közös projektben csinálnánk mindezt.

Ezzel kapcsolatban vannak viták a polgármesterrel?

A nyilvános kommunikációjában és a köztünk lévő beszélgetésekben is sokkal több súlyt helyez a Samsunggal a konfrontációra, mint az együttműködés keresésére. A Samsunggal való együttműködés alapelveit tavaly májusban még aláírta, de a képviselő-testületben már nem képviselte, hogy egyezzünk ki a gyárral. Sőt számos eljárást indított a Samsung ellen eredménytelenül.

Hogyan látja a város költségvetését?

Ha egészen röviden kellene jellemeznem Göd költségvetését, akkor azt kell mondanom, hogy katasztrofális. A 2021-es költségvetés tekintetében többször felhívtuk a polgármester úr figyelmét arra, hogy baj van. Ennek ellenére a 2021-es költségvetés ezt nem tükrözi. Amikor átvettük a hivatalt, akkor 61 fővel működött a ház, azóta a polgármesteri hivatal létszáma 20 fővel nőtt, miközben a feladataink ténylegesen csökkentek, hiszen kevesebb a beruházás, kevesebb az aktivitás. Nem indultak el közös fejlesztési projektek, ennek ellenére a hivatali létszám nő, és még további bővítés várható. Mindenképpen szükség lenne a hivatal létszámának a csökkentésére, mert a település méretéhez az államilag finanszírozott létszám 42 fő, s lassan ennek duplájánál tartunk, és nem bírjuk el. A város működési hiánya most 900 millió forint körül van. Göd jelenleg azokból a tartalékokból él, melyeket a Samsung létesítésekor kaptunk. Ebből a tartalékból sajnos egy forintot sem engedett a polgármester úr a Samsung hatásainak a csökkentésére fordítani. Az, hogy megtervezzék az erdősávot, a minimum lett volna. Korábbi döntések alapján néhány házat a Samsung környékén megvettünk, de a további ingatlanvásárlásokat a polgármester úr nem engedte. Nem egyezett bele, hogy az elköltözni kívánó lakók házait kivásároljuk. Érthetetlen módon a Samsung hatásainak csökkentésére szánt forrás felélése zajlik. Nem történnek intézkedések a működési költségek redukálására. A veszélyhelyzet miatt az elmúlt 500 napból 300 egyszemélyi döntésben telt el. Innentől kezdve nem értjük azokat a kiszólásokat, hogy a polgármesteren és az őt támogató képviselőkön kívül a többi képviselőnek bármi érdemi, akadályozó hatása lehetett volna, hogy a dolgok jobbra forduljanak.

A veszélyhelyzet remélhetőleg hamarosan véget ér. Önök, képviselők kérdőre vonhatják majd a polgármestert a döntéseiért?

A már említett Mérce-interjúban a polgármester úr azt mondta, számít arra, hogy a fizetésének a húsz százalékát el fogják vonni, de ő ezt túléli. Ez nagyon szomorú, mert azt jelenti, hogy ő maga is tudja, hogy jogellenesen jár el, de bekalkulálja a fizetésébe ezt. Mindenképpen leltárt kell készíteni arról, hogy mi történt valójában. Néhány vizsgálatot biztosan le kell folytatnunk azért, hogy az említett koncepciós eljárásokban a másik fél véleményét is mellé tudjuk tenni. Még azt sem zárom ki, hogy kiderülhet: minden a törvényi előírásoknak megfelelően történt. De kiderülhet ennek az ellenkezője is. Ezt csak akkor tudjuk meg, ha a tények egymás mellett vannak felsorakoztatva, és nemcsak a polgármesteri mondásokra tudunk hagyatkozni. Egyelőre azt kell mondanom, hogy számos olyan tényt ismerek, ami nem támasztja alá Balogh Csaba mondásait.

A Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyében milyen döntés született?

A polgármester úr aláírt egy határozatot, de nem azt terjesztette elő, amit végül aláírt. Menet közben módosított. Ezzel együtt a határozat nem konzisztens. A végelszámolónak további működés nélküli, egyszerűsített végelszámolásra van szerződése, de a meghozott határozat további működést ír elő, amit fel kell majd oldani! A polgármester úr beterjesztette május 18-án, hogy nem folytat további tevékenységet a Kft. Mi arra hívtuk fel a figyelmét, hogy legyen egy átadás-átvételi folyamat, ami valószínű, hogy pár napot igénybe vesz. Ezután beterjesztette Balogh Csaba, hogy aznap megszűnik a Kft. tevékenysége, majd a végleges határozat azt tartalmazza, hogy mégsem szűnik meg, hanem tovább üzemel, de a végelszámolónak, akinek tovább kell üzemeltetni a céget, a szerződése nem erről szól, hanem a leállás melletti végelszámolásról.

Mi a tevékenysége ennek a Kft-nek?

Eredetileg a cég a Gödi Körkép kiadására és egyéb városi kommunikációs feladatok ellátására jött létre. Amikor sikerült megkapni az államtól a nyaralóházakat bizonyos közfeladati kötelezettségekkel, akkor egyszerűbb volt ebbe a társaságba berakni ezt a feladatot is. Nem nézett ki jól, hogy a kommunikációs cég foglalkozzon a nyaralóházakkal, ezért gondoltuk, hogy alakítsuk át Szolgáltató Kft-vé, és más szolgáltató tevékenységet is tegyünk bele. Ez volt a terv. A polgármester úr személyes ellenérzései miatt ez nem valósult meg. A veszélyhelyzet alatt elvették a Gödi Körkép készítését a Kft-től. Eredetileg az online kommunikációt is a Kft. intézte volna, de erre sem került sor, majd a nyaralóházak feladatkörét is elvonták, így megszüntetve a Kft-t.

Hogyan áll jelenleg a felsőgödi csónakház ügye?

Totális káosz van ebben a témában is. Rendezetlen az anyagi helyzet is. Van egy üzemeltető, aki régóta üzemelteti a csónakházat a hajótulajdonosok teljes megelégedésére, de az ő szerződése lejárt. A hajótulajdonosok továbbra is használják a csónakházat, a bérlő továbbra is üzemelteti úgy, hogy nincs szerződése. A város érdeke, hogy működjön egy ilyen közösség. Van egy vita a polgármester úr, a jegyző és a bérlő között, hogy milyen állapotban kellene leadni a csónakházat. Írásban sokszor szerepelt, hogy ki kell üríteni, de hogy ez mit jelent, mivel ott vannak a hajók, ezt nem lehet pontosan tudni. Teljes a káosz egy ilyen egyszerű kérdésben is, aminek a megoldása csak egy-két napot venne igénybe, de ehelyett hetek óta zajló ügy lett belőle. Mi írásban tettünk javaslatot, hogy a régi bérlő szerződését hosszabbítsuk meg erre az évre, és amikor vége a szezonnak szeptember környékén, akkor írjunk ki egy pályázatot. A döntés után jövő januárig meg lehetne oldani az átadás-átvételt. A polgármester úr februárban javasolta, hogy pályáztatni kell, de nem volt döntés a pályázatról, és arról sem, hogy valamilyen jogszerű helyzet legyen. Ezért van totális káosz.

Milyen üzenete van Ön szerint annak, hogy nem sikerül ezeket a kérdéseket közösen együtt megoldaniuk?

Szerintem három üzenete lehet: rossz, nagyon rossz, katasztrófa. Sajnos ez a helyzet. Az eltelt idő eléggé világossá tette, hogy ebben a helyzetben ki milyen felelősséggel bír. Ez most már láthatóvá vált szerintem. Nem véletlen, hogy mi, képviselők nem kommunikálunk olyan erősen, mint a polgármester úr. Göd ennél sokkal többet érdemel. Ha fejlődést és előrehaladást szeretnénk, akkor nem egymást kell minősíteni, hanem ötleteket kell kitalálni. Attól nem fognak jobbra fordulni a dolgok, hogy koncepciós eljárással távolítsuk el azokat, akik nem tetszenek. A Samsunggal sem lesz jobb a helyzetünk, ha rosszat mondunk rá, ha petíciózunk. Attól lesz jobb, ha képesek vagyunk arra, hogy a nagy nehezen összehozott tárgyalásokon értelmesen, kompetensen meg tudjuk győzni a partnert, hogy velünk érdemes együtt dolgozni. A normalitás az, hogy a legnagyobb szomszéddal, a Samsunggal jóban legyünk. A Samsungnak van akkora gazdasági ereje, hogy ha jó viszonyt ápolunk, együtt működhetnénk a közös projektekben. Ha tudunk elég jót ajánlani, biztosan nyitottak lennének rá.

A politikai témák mellett mit mesélne szívesen saját magáról?

Politikai tevékenységem mellett önkénteskedem a Máltai Mentőszolgálatnál, így első vonalban találkoztam a vírushelyzettel. Amikor szükség van rám, megyek segíteni. Sokan tudják rólam, hogy imádok sportolni, ami nem mindig veszélytelen. Évekkel korábban volt egy komoly hegymászóbalesetem, de rendbe jöttem, s ma is aktívan túrázok, futok, terepfutok, főleg a Börzsönyben.

Mit szeret Gödben?

Amikor távolodunk Budapesttől, akkor Gödnél érezhető az, hogy kiértünk a zöldbe. Számomra leginkább ezt jelenti Göd. Az agglomerációnak ez az első zöld része, ezért nekünk iszonyú nagy a felelősségünk, hogy erre vigyázzunk. Bármilyen furcsa, de a Samsung ebben nagyon keveset zavar. Sokkal fontosabb az, amit talán kevesen tudnak, hogy Göd zöld tömegének a fele magánterületen van, hatalmas fák vannak a kertekben. Az a dolgunk, hogy beszéljünk a lakossággal, hogy azért olyan jó itt lakni, mert mindenkinek a kertjében van egy nagy fa. Ha mindenki bővíteni akar és kivágja a fát az udvarán, akkor egy puszta szigeten fogunk élni. Ne vágjuk ki a fákat, ez nagyon fontos! Olyan bővítést kell kitalálni, amiben megmarad a zöld. Nagyon sok ehhez hasonló dolog van, amiről igazán szólnia kellene a gödi közbeszédnek.

 

Előző cikkFinomhangolták a gödi buszmenetrendet
Következő cikkNagyon sok uniós pénzt kapott a gödi szennyvízelvezető projekt