A polgármester és a jegyző megköszönték a munkáját. Új utódját is bemutatták és több díjat is átadtak.

Balogh Csaba polgármester a Facebook-oldalán tette közzé az alábbi beszédet, melyben a nyugdíjba vonuló gödi háziorvost, Pruzsinszky doktornőt búcsúztatták el.

“Semmelweis Ignác a XIX. században nagy nehézségekkel szembenézve végzett aszeptikus kutatásokat, amivel méltán nyerte el ‘az anyák megmentője’ címet. Küzdelmes volt, mert bár megvolt a képesítése és voltak is, akik elismerték a munkáját, az összes szülészeti dolgozó munkáját szerette volna megreformálni.Nem egyedi az orvosoknál, hogy még ugyanannak a szakmának a képviselői is másképp látják a világot, mást tartanak prioritásnak. Az egy különleges képesség, ha valaki el tudja ismerni, hogy bár mindent megtett a legjobb tudása szerint, valaki még annál is többet tud.

Azt azonban nem feledhetjük, hogy Semmelweis Ignác, bár megosztó személyisége volt, és sok támadás érte, sikereihez elengedhetetlen volt az orvostársadalom megléte. Ők képezték, nevelték, hogy aztán fertőzést megelőző felfedezéseit megállapítsa a rossz és jó példákból kiindulva. Sajnálatos, hogy kitartását és eredményeit csak halála után ismerték el igazán. Azóta viszont tudjuk, hogy mennyire fontos volt a munkája, és rengetegen az életüket köszönhetik neki. Az egész emberiség érdeke, hogy a kutatást és a fejlesztést végző személyeket segítse, hogy azok eredményeikkel a társadalmat tegyék többé. Így amikor díjazással illetünk valakit szakmai sikereiért, jó ha megveregetjük a saját vállunkat is, mert egy odaadó közösség tagjai vagyunk, és mind azért dolgozunk, hogy jobb legyen holnap, mint tegnap volt.

Az orvosok és minden egészségügyi dolgozó pláne büszke lehet magára, hisz pont az életben maradást, az egészséges, teljes életet biztosítják. A nyilvánosságra került statisztikák alapján azt láthatjuk, hogy a COVID-járvány a hasonló méretű települések között legkevésbé Gödöt sújtotta, amiért az egészségügyi dolgozóink mind óriási tapsot érdemelnek!

Tóth János jegyző úrral és Lenkei György elnök úrral búcsúztunk a nyugdíjba vonuló Pruzsinszky doktornőtől, akit férje képviselt, és utódját, Dr. Somlai Ágnest köszöntöttük. Gödi Polgárok Egészségért Díjban részesítettük Gyetván Károlynét és Dr. Vecserka Zsoltot. Gratulálok a szakmai elismerésért!” – írta a polgármester a Facebook-oldalán.

Előző cikkGöd sem marad ki – hatalmas volumenű gazdasági intézkedéseket fogadtak el
Következő cikkMár javában zajlik az első gödi falunap