Letette esküjét Joe Biden, az Egyesült Államok 46. elnöke. Beszédében mindenekelőtt egységet ígért, fellépést a klímaváltozás, a hazai terrorizmus, a rasszizmus, a koronavírus ellen. Üzent a világ országainak is: azt ígérte, hogy Amerika ismét dialóguspárti lesz és azonnal hozzáfog szövetségi rendszereinek helyreállításához.
Biden Donald Trumpot váltja az elnöki székben. A Capitolium Hillen esküje után elmondott beszédében kiemelte: ma nem egy jelölt, hanem egy ügy győzelmét ünnepeljük. A demokrácia ügyét. “A demokrácia törékeny, de győzedelmeskedett” – fogalmazott, amikor a Capitolium elleni, két héttel ezelőtti támadásról szólt, és azt mondta: örül, hogy mint 200 éve mindig, most is békés lett a hatalomátadás.
Biden azt ígérte, hogy fellép a koronavírus-járvány ellen, hiszen annyi embert vesztett el miatta az ország, mint a második világháborúban, ráadásul több millió ember maradt állás nélkül. Ígéretet tett, hogy a faji egyenlőtlenségekkel és a klímaváltozással is foglalkozni fog. Fellépést hirdetett a fehér felsőbbrendűségi mozgalmak és a hazai terrorizmus ellen.
Biden azt mondta: teljes lelkével azon fog dolgozni, hogy egyesítse Amerikát és minden amerikai segítségét kérte ehhez. “Egy olyan amerikai történetet írunk, ami az egységről, nem pedig a széthúzásról szól” – tette hozzá. A beszéd után Biden Arlingtonba, majd a Fehér Házba megy, ahol első dolga lesz elnöki rendeletben eltörölni Donald Trump intézkedéseinek egy nagy részét.
Az Egyesült Államok 46. elnökével együtt tette le esküjét az ország első színes bőrű és első női alelnöke, Kamala Harris. A rendkívüli biztonsági intézkedések közepette megtartott ünnepségen Lady Gaga és Jennifer Lopez is énekelt.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki gratulációját és jókívánságait Joe Bidennek az Amerikai Egyesült Államok elnökévé történt beiktatása alkalmából – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A kormányfő azt írta, az elmúlt négy év bebizonyította, hogy az Egyesült Államok és Magyarország közötti barátságos és kölcsönösen előnyös együttműködés számos területen nagy lehetőségeket rejt magában. Orbán Viktor örömmel állapította meg, hogy ez az időszak új távlatokat nyitott a kétoldalú kapcsolatokban a biztonság, az energiapolitika és a gazdaság területén egyaránt.
A miniszterelnök biztosította Joe Bident arról, hogy a magyar kormány továbbra is teljes mértékben elkötelezett marad a magyar-amerikai kapcsolatok erősítése mellett a kölcsönös tisztelet és jóakarat alapján, “építve NATO-n belüli szövetségünkre, a terrorizmus elleni küzdelem iránti elkötelezettségünkre és Közép-Európa alternatív energiaforrásainak biztosítására irányuló közös törekvésünkre. Sok sikert és jó egészséget kívánok felelősségteljes feladatainak ellátásához” – zárta az új amerikai elnöknek írt levelét Orbán Viktor.