2023. november 5-én este ismét megteltek a felsőgödi Jézus szíve plébániatemplom padsorai. Marton Zsolt megyéspüspök érkezett a városba, aki 2008 és 2015 között plébánosa volt a felső- és alsógödi híveknek. Innen került Budapestre, ahol a Központi Papnevelő Intézet rektora volt 2019-es püspöki kinevezéséig.

A szentmise elején Miklusiak Kristóf plébános és Váraljai István, a felsőgödi egyháztanács tiszteletbeli tagja köszöntötte a jelenlévők nevében a főpásztort, aki azért jött, hogy hat felnőtt számára kiszolgáltassa a bérmálás szentségét. (A katolikus egyházban a hét szentségből a második a bérmálás: „egy olyan szentség, amelyben a megkeresztelt megkapja a Szentlélek ajándékát, erőt és küldetést kap, hogy Krisztus élő tanúja legyen az Egyházban és a világban. A bérmálásban részesülők elkötelezik magunkat az egyházi közösségben való életre.”) A szentbeszéd után került sor a bérmálásra, ekkor szentelt olajjal kente meg a püspök a bérmálandó homlokát. Utána elhangzott Zsolt püspöktől a következő mondat: „Vedd a Szentlélek ajándékának jelét!”, majd kézfogással („Béke veled!”) köszöntötte a megbérmáltat.

Az ünnepi mise végén a főpásztor üdvözölte a vendégként érkezett környékbeli papokat: Bezák Tamás esperest Vác-Deákvárról, Jerzy Nowak szalvatoriánus atyát Sződről és Biegun Stanisław szalvatoriánust, deákvári káplánt. A bérmálkozók és a bérmaszülők is megköszönték a szolgálatot a megyés főpásztornak, majd különböző ajándékokat adtak át neki. A szentmisén közreműködött a templom Szent Imre Kamarakórusa Slezsák János vezényletével.

A cikket írta: Laurinyecz Péter Pál

A fotókat készítette: Laurinyecz Péter Pál

Előző cikkNem fogja elhinni, milyen indokokkal gyorshajtanak az emberek
Következő cikkKülönleges látványban lesz majd részük az ide látogató gödieknek