​A miniszterelnök a Kossuth rádió reggeli műsorában jelentette be, hogy mégsem április 19-én nyitnak a középiskolák, hanem csak később.

A tervek szerint, 10 nap múlva, azaz április 19-én nyitott volna ki az összes iskola, ahogy a diákok is ekkor tértek volna vissza a hagyományos, jelenléti oktatásra.

Orbán Viktor reggeli bejelentése szerint, a középiskolákat nem érdemes pár nappal az érettségi előtt kinyitni, ezért egyszerűbb, ha ezekben az intézményekben május 10-én indul az oktatás.

Kiderült az is, hogy idén sem lesz szóbeli érettségi, csak írásbeli, mert annak a megszervezését – a tavalyi tapasztalatok alapján – le tudják bonyolítani, ez pedig többet ér, mintha találgatnának.

Az eddigi információk alapján tehát az általános iskolák április 19-én nyitnak, míg a középiskolák csak május 10-én.

Előző cikkAz önkormányzat segít az oltások szervezésében
Következő cikkNem élte túl a szerencsétlenül járt vad