A Virágzó Dunakanyar Kertészet nem csak Gödön ismert – a környékről és Budapestről is nagyon sokan járnak ide a szép és sokféle áruért, barátságos kiszolgálásért. Szabó Árpád 1984 óta dolgozik a családi kertészetben. Ő felel a növényszortiment összeállításáért, a minőségért és úgy általában mindenért. Vele beszélgettünk egy szép nyári délutánon. 

Mikor alakult a Virágzó Dunakanyar kertészet?

Kertészetünk története egészen 1978-ig nyúlik vissza. Akkoriban építették fel szüleim az első 80 négyzetméteres üvegházukat. Kezdetben a kertészet csak termesztőtelepként üzemelt és szinte kizárólag vágott virág termesztéssel foglalkozott. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a növényházak területe idővel meghaladta a 2000 négyzetmétert, majd a ’90-es évek környékén átállt virágzó cserepes növények termesztésére. A fő kultúra az egy- és kétnyári virágok, tavaszi hagymás növények, muskátli, ciklámen és a mikulásvirág termesztése lett. A második kertészgeneráció a kertészet kapuit megnyitotta és elérhetővé tette a lakosság számára, hogy közvetlenül a növényházból vásároljanak. Közben elkezdődött a kertészet modernizációja. Ma a a kertészetünk egy olyan áruda, ahol továbbra is közvetlenül a növényházból vásárolhatók meg az általunk termesztett virágok, a karácsonyi időszakban vágott és konténeres fenyőfákat is forgalmazunk.

Mindig kertész akart lenni?  

Nem, egyáltalán nem. Az iskolatársaimmal akartam tartani egy szakközépiskolába, de a jelentkezési határidő előtt pár nappal a szüleim megkérdezték: itt ez a nagy kertészet, nem szeretném-e folytatni a munkájukat. Igent mondtam és nem bántam meg! A kertészeti szakközépiskola elvégzése után folyamatosan vettem át szüleimtől a feladatokat és végül 2002-ben a feleségemmel, Dianával alapítottuk meg a megújult kertészetet, Virágzó Dunakanyar névvel. 

Ilyenkor nyáron melyek a legkedveltebb virágok?

Begónia, dália, körömvirág, lángvirág, kínai szegfű, paprikavirág, mézvirág, tátika, díszcsalán, celóziák, hogy csak néhányat említsek a hatalmas kínálatból. A kétnyári és hagymás virágok közül nagyon népszerű például a százszorszép, az árvácska, a nefelejcs és a kankalin. 

Vannak virágok melyeket kifejezetten balkonokra ajánlanak? 

Igen ebből is bőséges szortimentünk: rengeteg fajta petúniánk van és hát a különféle „futó” virágok, a porcsin rózsa, a verbéna például. 

Árulnak fűszernövényeket is?

Természetesen! A babértól a snidlingig, a bazsalikomtól a petrezselyemig nálunk mindent megtalálnak a vevőink. 

Azt olvastam, hogy a menta a kedvenc fűszernövénye! 

Igen, a menták a személyes kedvenceim, és gyakran használom őket nyáron koktélokba szörpökbe, levelét megszárítva télire kiváló teát lehet belőlük készíteni. Néhány évvel ezelőtt gyűjteni kezdtem a fajtákat, jelenleg több mint 20 fajta mentánk van. Ezek között van néhány igazi különlegesség is mint például a banán, eper vagy körte illatú menta. 

Munkájukat nem csak vásárlóik, a szakma is elismeri

Igen, a sorozatos fejlesztések után 2019-ben láttuk elérkezettnek az idő, hogy elinduljunk a Magyar Kertészeti Árudák Egyesülete által alapított Kiváló áruda címért. A szakmai zsűri látogatása után néhány héttel kaptuk a hírt, hogy kertészetünk három másik árudával együtt elnyerte az Év árudája címet, amire nagyon büszkék vagyunk. Majd ezt követően 2020-ban és 2021-ben újra elnyertük Kiváló áruda címet. 2020-ban elnyertünk még az Év Nortene kereskedője címet. 2019-ben kezdtük árusítani a cég termékeit melyek nagyon hamar népszerűek lettek. A termékskálájuk nagyon széles a kerti díszektől és szolár lámpáktól a palántázó eszközökig és a vakondhálóig. 

Mennyire használják ki az internet adta lehetőségeket?

Valójában az internet hozta meg nekünk a széleskörű ismertséget ezért nagyon fontosnak tartjuk. Oldalunkat folyamatosan fejlesztjük és rajta gyakorlatilag minden általunk termesztett növény megtalálható. Ezen kívül van tanácsadó rovatunk, a többi között a növényvédelemmel és az egészséges táplálkozással foglalkozunk rajta.

Szülei dolgoznak még a kertészetben?

Ők már nyugdíjasok, de természetesen annyi aktív év után nem tudnak és nem is akarnak elszakadni a növényektől. Nagyon gyakran segítenek, és folyamatosan tanácsokkal látnak el. 

Milyen a kapcsolatuk a várossal?

Az önkormányzat köztéri virágait hosszú évek óta mi neveljük. Vannak időnként kulturális programjaink is, így a tavalyi évben volt egy komolyzenei koncertsorozat nálunk. Krulik Eszter hegedűművésznő zenésztársaival 2020-ban megpályázta az önkormányzat minikoncertekre kiírt felhívását s így négy hangversenyt adtak a fóliasátorban. Nagy siker volt, bízunk benne, hogy lesz folytatása. 

Előző cikkGödön is rengeteg vizet kellett kiszivattyúzniuk a tűzoltóknak a vihar után
Következő cikkKáosz a Nyugatinál: nem sikerült teljes kapacitással nyitni