Budapest, 2023. május 9. Kiosztják a feladatlapokat a matematika írásbeli érettségi vizsgán a budapesti Xántus János Két Tanítási Nyelvû Gimnáziumban 2023. május 9-én. MTI/Máthé Zoltán

A legtöbben már túl vannak a rettegett matekon is, csaknem 75 ezren érettségiztek közép- vagy emelt szinten.

Befejeződött a matematika érettségi középszintű írásbeli vizsgája. A diákoknak 180 percük volt a feladatok megoldására: elsőként az I. feladatlapot kezdhették meg, amin 12 feladat volt. Ebben az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét ellenőrizték, majd jöhetett a vizsga másik része, melyben olyan példákkal kellett megküzdeniük a vizsgázóknak, melyekben voltak gráfok, halmazok, százalékszámítás, valószínűségszámítás, függvények, koordinátageometria, mértani sorozat, kétismeretlenes egyenlet, gömb sugara témakörök, sőt árcsökkentést és logikai feladatokat is kaptak.

“Megbuktam” – írja egy diák az Érettségi 2023 Facebook-csoportban, a kommentek között pedig többen azt írják, ők is. Az Eduline-nak nyilatkozó diákok egy része szerint sokkal nehezebb volt az idei matekérettségi, mint a tavalyi.

“100 százaléknak érzem, mert kihagytam a 17-es geometriát, de pár barátom szerint nehezebb volt” – mondta Beni a középszintű matekérettségiről, aki becsapósnak találta a kilences “Minden út Rómába vezet” feladatot, mert szerinte volt két mondat, amelyek szinte ugyanazt jelentették. A függvényes feladat meglepte kicsit az első részben, mert tovább tartott értelmezni, hogy az x-re vagy az y-ra kérdeznek-e rá a feladatban, de inkább csak figyelmetlenségből lehetett hibázni.

Kevésbé magabiztosan nyilatkozott a feladatokról Ákos és Kata, akik egy miskolci gimnáziumban tanulnak és mindketten erős 4-es tanulók matematikából. Kata az Eduline újságírójának azt mondta, a felkészülés során az elmúlt évek összes feladatsorát megoldotta egy matektanárral, az idei érettségi 12 feladatból álló első részét viszont jóval nehezebbnek érezte, mint a korábbi években bármelyiket. Ebben a vizsgarészben a diákoknak 45 perc alatt kellett megoldaniuk rövid feladatokat, melyek között volt koordinátageometria, gráfok és százalékszámítás is. Különösen nehéznek találta a “Minden út Rómába vezet” logikai feladatot, amit Beni is említett, valamint a háromjegyű pozitív számokra rákérdező 8-as, és a dobókockás 12-es feladatot is problémásnak ítélte.

Előző cikkMeghalt Máthé Erzsi
Következő cikkEmbert gázolt a vonat: kimaradó, késő járatok a gödi vonalon