Gödön alig akadnak olyanok, akik ne találkoztak volna a Boldogságcseppek Alapítvány nevével és annak örök mozgatójával, megálmodójával, Szőke Krisztinával. A háromgyermekes édesanya, a Boldogságcseppek Alapítvány negyvenkilenc éves elnöke immár az égi alapítványok örök birodalmában álmodja a célokat, keresi a feladatokat.

A Boldogságcseppek – „… egy szeretetközösség. Idejönnek az emberek, leülnek, beszélgetnek, meghallgatják őket, jól érzik magukat egymással. Mindenki rátalál arra, ami fontos neki, amit szeret csinálni. Van, aki például az apró tárgyakat csomagolja, amik rendezvényre kerülnek ki zsákbamacskaként. Azt szeretik ebben a helyben az emberek, hogy olyan befogadó és elfogadó. Mindenkit befogad, azokat, akiket a társadalom kivetett magából, azokat az időseket, akik egyedül maradtak, azt a kisebbségit is, akit a bőrszíne miatt mindenhonnan kinéznek. Jó látni, hogy akik korábban velünk dolgoztak vidéken, kialakították a saját hálózatukat, és most már leválva önállóan csinálják azt a munkát, amit eddig az alapítvánnyal közösen vittek. Más emberekké váltak, kiteljesedhettek abban, amit csinálnak” – mondta el lapunknak Krisztina négy évvel ezelőtt. Sok terve volt, sokat tehetett volna továbbra is az emberekért.

Előző cikkGödi kajakosok és edzőik a SPAR futófesztiválon