Október 12-én tíz csapattal és három egyéni indulóval álltak fel a SPAR futófesztivál rajtjához a gödi kajakosokból, edzőikből és szüleikből összeállított egységek. Összesen 41 versenyző futott vasárnap Budapest legszebb részein.
Kiváló időjárási körülmények várták a Budapest Sportiroda (BSI) jubileumi, 40. futófesztiváljának a résztvevőit. A kétnapos versenyhétvége során 19 különböző távon mérettethették meg magukat a futók, felkészültségüknek megfelelően. A legnagyobb mezőny természetesen a maratoni versenyen volt, a 42.195 méteres távot egyéniben, párban és négyfős váltókkal is lehetett teljesíteni. Ezen kívül félmaratoni és 30 km-es táv is kiírásra került, ezen indulókat a város meghatározott pontjain indították rá a maratoni mezőnyére. Mindenfajta nevezési és teljesítési csúcs megdőlt, több mint negyvenezren futottak Budapest legszebb részein a Duna két partján.
Minden csapat célba ért, ezáltal a legfontosabb terv teljesült, és többen kiemelték a gyerekek közül, hogy fantasztikus élményben és hangulatban volt részük, ahogy sok ezer ember között futhattak. Az egyéni maratoni indulók között több mint 9000 külföldi volt, ilyen még semmilyen hazai rendezésű sporteseményen nem fordult elő.
A verseny az ELTE Lágymányosi Campusa elől indult, és 3 váltópontot építettek ki a szervezők a város különböző pontjain (Petőfi téri lehajtó az Erzsébet híd pesti hídfője előtt, Halász u-i lehajtó a budai oldalon és a Duna Aréna előtti parkoló), a cél pedig ugyanott volt, ahol a rajt is. A távok nem voltak egyformák, ezeknek forgalomtechnikai és megközelíthetőségi okai is voltak, így az alábbi távokat futották a versenyzők: 10,8 km – 9,0 km – 11,8 km – 10,6 km. A csapatokkal kapcsolatos szervezés legnehezebb része Gödről a versenyzők váltópontra történő szállításával és a versenyre történő bemelegítéssel kezdődött, utána segíteni kellett a váltások lebonyolításában, a ruhák összeszedésében, majd a váltópontra beérkező futókat kellett egybe gyűjteni, és az előző napon átadott csereruháikat kiosztani, a legvégén pedig Gödre hazavinni mindenkit. Külön érdekessége ennek a típusú versenyzésnek, hogy szinte senki nem azzal a kocsival és szülővel utazott haza Gödre, mint ahogy a versenyre érkezett. Ehhez nélkülözhetetlen támogatást kaptak a futók a szülői közösségtől és a szakosztálytól.
Az edzők kiváló lehetőségnek tartják, hogy a gyerekek a kajakversenyen kívül, mégis versenykörülmények között tudják csiszolni a képességeiket, erre pedig egy utcai futóverseny (ami egyben Magyarország legnagyobb futófesztiválja) tökéletesen alkalmas. Az edzők példamutatásban is élen járnak, mivel Pélyi Dávid egyéni maratont, Sinkó László (Simi) pedig lányával, Sinkó Pannával (aki egy hónapja a Győrben megrendezett kajak-kenu maraton világbajnokságon K2-ben bronzérmet szerzett – a szerk.) egyéni félmaratont futott.
A gyerekek következő futóversenye október 19-én, az Iván Kovács László emlékfutás lesz Gödön, majd a Nagy Hideg-hegy futás jön november 8-án. A futóversenyeken való részvétel fejleszti a gyerekek általános versenyzési képességeit, ezek a képességek pedig a kajak versenyekre is jól adaptálhatóak. Különösen fontos, hogy a váltófutó versenyen a gyerekek egymásért is futnak, a csapat eredményéért, tehát közösen élik meg a sikert is, amit a staféták célba érése minden esetben megerősít. Egyedi kivitelezésű, különleges részvételi érmet kaptak a futók, amelyet külön találkozó keretében a verseny után a Gödi Sportháznál kapott meg mindenki a 4. staféta tagoktól, hiszen a részvételi érmeket a célban osztották ki a szervezők, a befutó emberek kaptak 4 érmet a nyakukba.