November 30-án rendezték az idei felkészülési időszak első erőfelmérőjét Vácon, a Vanyek Béla Sportcentrumban. A Gyulay Zsolt és a Wichmann Tamás Regionális Akadémiák egy időpontra és helyszínre szervezték a felmérést, így a létszám miatt a szervezés kiemelten fontos feladat volt. A gödi kajakosok 12 dobogós helyezést szereztek (4-5-3), a 22 résztvevő több, mint a fele éremmel tért haza.

“Kiváló körülmények között rendezték a felmérőt, a futófolyosó és a szabadtéri rekortánpálya is rendelkezésre állt. Az új rendszerben a téli felmérő a kötelező, az őszi az ajánlott, mindenesetre mi igyekeztünk minél több gyereket elvinni az U10-U13 korosztályból, hogy legyen egy kiindulási alapunk a következő hónapok munkája előtt” – számolt be Pélyi Dávid edző, aki Árkosi Gáborral közösen képviselte a gödi kajakszakosztályt.

“Azokat vittük el a versenyre, akik végigversenyezték a 2024-es szezont, illetve akik még motiváltak voltak, hogy belekóstoljanak ebbe a hangulatba. Az U10-es korosztálynak a 2000 m-es futás a meghatározó, helyezésszámok alapján alakul ki a sorrend, a többi felmérő gyakorlat inkább arról szól, hogy meg tudja-e csinálni a gyermek vagy sem (15 m és 30 m sprintfutás, rögzített karú függés, plank, netfit hasizom). Az U11-es korcsoporttól felfelé új gyakorlatként bekerült a húzódzkodás, a fekvőtámasz, a side plank és a guggolás falnál, vagyis egy komplexebb készség kellett az eredményes szerepléshez, amit a gödi kajakosok simán hoztak. A futásokban a gödi gyerekek messze kiemelkedtek a mezőnyből, még a Wichmann Akadémia résztvevőinél is jobb eredményeket értek el, ami nagyon biztató a további fejleszthetőségük tekintetében. Az eredményeken kívül fontos volt a gyerekek számára, hogy sikerélményt és motivációt szereztek, a napi edzések mellett lehetett egy kicsit újra versenyezni”- zárta gondolatait Pélyi Dávid.     

Az alábbi eredményeket érték el a gödi kajakosok:

1. hely
Mészáros-Komáromy Örs U10
Szilágyi Leona U10
Ilyés Vilmos U11
Kárász-Gyenge Veronika U12

2. hely
Bor Milán U10
Varga Szonja U11
Bor Lilien U12
Zahorecz Zalán U13
Imrik Boglárka U13

3. hely
Erdős Ágoston U10
Benk Emília U10
Imrik Maja U11

4. hely
Szekeres Sámuel U10
Stampf Dániel U11
Bohus-Magyar Zselyke U11

5. hely
Szeghalmi Máté U10
Nagy Mikolt U11

6. hely
Mlinszky Máté U11

Előző cikkNői kézilabda Eb – Ellenállhatatlanul robog a magyar válogatott
Következő cikkELTE Legendák: új kötet mutatja be a magyar irodalmi és tudományos élet kiemelkedő alakjainak írásait