Igazából a Sziget titka a látogatókban rejlik. Picit fontos csak, kik az előadók, mert az a lényeg, hogy bombanők fullosan kisminkelve idejönnek, ezrével, hogy stíröljenek más bombanőket és rövidgatyás belőtt hajú pasikat. Ezt persze tágan kell értelmezni, bizonyos mennyiségű alkohol és a távolság hatására minden nő bombanő.
A Hair világát megidézni akaró profi szigetelők persze a leghippisebben nyomják, ahogy csak lehet. Na, ők elengedik magukat, sok évvel ezelőtt egy lány a bejáratnál javasolta, hogy egy VIP jegy vásárlása esetén elmehetek vele a kék ToyToy vécébe. Hát, nem volt még meg az asszony akkor, de csalódást kell okoznom, mert a ToyToy-buli a részeg hippilánnyal nincs fenn a bakancslistámon.
Igazából én a kezdetek óta kakukktojás vagyok a Szigeten, s ez benne a szép. Mert fütyülök rá, miben megyek, nincs csajozási kényszerem, nem akarok az első sorban csápolni egy koncerten sem, és ettől felszabadult az egész.
Nézem a bejáratnál sminkelőket, a telefonálókat és a zavarukban telefonálást mímelőket, a bikinis rollerezőket. Valahogy mindig rengeteg emberrel dumálok. S attól, hogy nem akarok senkitől semmit, komolyan, száz jópofa embert megismertem már talán az évek során.
Van kedvenc kávézóm. Eleve szeretek a Szigeten kajálni. Jobban kedvelem, ha drágán eszek jót, mint ha olcsón vackot. Most például kínait ettem, nem viccelek. Nagyságrendekkel finomabb volt, mint bármelyik plázában.
A homok persze kemény, a Múmia első részét idézi néha, de még mindig jobb, mint amikor eső után dagonyázunk. Apropó, régen volt iszapbirkózás is. Most meg remek egyéb programok, több ez már egy megafesztiválnál. Komoly kulturális esemény, meg sportbuli is. Egyszer kijöttem egy napra a Szigetre, és sötétedésig a sátrak mellett dánokkal kosaraztam. Ennyi volt. S úgy éreztem, ez jó.
