Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet 19 terroristája 2001. szeptember 11-én eltérített négy kereskedelmi repülőgépet az Egyesült Államok területén.

Kettőt közülük a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyaiba vezettek, egy repülőgép a védelmi minisztérium, a Pentagon arlingtoni épületébe csapódott. A negyedik eltérített gép, amelynek vélhetően egy másik washingtoni célpontot szemeltek ki (a Kongresszus épületét vagy a Fehér Házat), az utasok ellenállása miatt lezuhant a pennsylvaniai Shanksville-nél. A történelem legvéresebb merényletsorozatában csaknem háromezren vesztették életüket.

Szeptember 11-én egész Amerikában megemlékezéseket tartanak az áldozatok emlékére. A ledőlt ikertornyok helyén a merényletek tizedik évfordulóján emlékzuhatagot alakítottak ki, a fal peremére az áldozatok nevét írták fel. A részben föld alatti nemzeti emlékmúzeum 2014-ben nyílt meg.

2017 óta áll a NATO brüsszeli központjának kertjében a terrortámadások áldozatainak emlékműve, az egyik leomlott ikertorony egyik vasbeton darabja. Az áldozatok tiszteletére Arlingtonban és Shanksville-ben is emlékművet állítottak. New Yorkban minden év szeptember 11-én lélekharangok megkondítása közben sorolják fel a halálos áldozatok neveit.

Fotó: MTI

Előző cikk​Potápi Árpád János: a gyerekekben erősíteni kell a magyarságtudatot és a hazaszeretetet
Következő cikkHankó Balázs: az eddigi legjobb eredményt érték el a magyar fiatalok a szakmák Európa-bajnokságán