2025. szeptember 11. csütörtök

Programok

Idén a Duna-parti nyaralóházaknál lesznek a programok, koncertekkel, váltó- és ügyességi versenyekkel és kötélhúzással. Íme a gödi majális programja:
A különleges performansz a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia hivatalos nyitórendezvénye keretében zajlott Budapesten. A Fővárosi Nagycirkusz szervezésében létrejövő, "Átmentem" című produkció a megnyitónap egyik kiemelt eseménye - olvashattuk a Nemzeti Színház weboldalán, a beharangozóban. Ifj. Simet László artistaművész a...
Gödi családok és iskolák jelentkezését várják a versenyre! Az elmúlt évek kedvező tapasztalatai alapján az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság és szakmai támogató partnereikkel együtt idén is meghirdeti a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőt. A verseny fődíja egy Škoda Fabia személygépkocsi. A...
A költészet napja alkalmából kerül sor a Gödi Városi Könyvtárban az előadásra. Lutter Imre, magyar versmondó, előadóművész tart előadói estet a könyvtárban április 14-én, pénteken 18 órától, melyre szeretettel várnak minden érdeklődőt. Lutter Imre 2019-ben 24 órán át szavalt verset, s...
Sok gödi felnőtt vonatozott rajta gyerekkorában. Ma ünnepli 75. születésnapját a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút. A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút 75. születésnapja alkalmából alkalmi kiállítás nyílt 2023. április 11-én. A vasút építését ugyanis 1948. április 11-én kezdték meg. Nézzék meg az ünnepségen készült képeket! Virág István,...
Idén is április 11-én, a költészet napján rendezik meg a Versmaratont, amelyen 69 költő tizenkét órán át olvassa fel verseit Budapesten, a Márványteremben. A Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) immár tizenharmadik alkalommal...
Gyönyörű húsvéti tojásokat készítettek a gödi gyerekek az Ady Klubban. Szuper húsvétvasárnap délelőtt volt jó emberek között - írták a szervezők. Az eseményt az alábbi programokkal hirdette meg a Neveleki Szomszédok Egyesület: Tojásírókázás Filamella Edittel,Vicces, játékos ügyességi és fejtörős feladatok a...
Nem tévedés! Nem életgyönyör, hanem valódi ételgyönyör várja a Balatonszemesre látogatókat. Gödről is voltak már ott gasztroturisták. A Retro Rádió hallgatóit dr. Kiss Róbert Richard turisztikai szakértő, Prima Primissima díjas újságíró kalauzolta el a Balaton déli partján lévő településre. Balatonszemesen...
Húsvétvasárnap a keresztény egyházakban Jézus feltámadásának ünnepe. A Vatikánban délben közel hatvan nyelven mondott köszöntőt a katolikus egyház feje a Szent Péter téri Urbi et Orbi áldás celebrálásakor. Ehhez a naphoz tartozott az ételszentelés hagyománya. A délelőtti misére letakart kosárral...
Nem is sejti, milyen sokat hozhat egy locsolóvers a konyhára! Vegyen részt ezen a kihíváson, és nyerhet 100 ezer forintot! Izgalmas felhívás jelent meg a neten, gyűjtik a jól előadott locsolóverseket.A Magyar Nyelvőr Alapítvány a hagyományokat legjobban őrző, jól előadott...

LEGFRISSEBB