2021. június 12. szombat

Gödi szemmel

Erre hívja fel a gödieket az önkormányzati civil fórum. Hisz a Samsung kérdése élénken foglalkoztatja a város lakóit, sőt, még a környékbelieket is. Az érdeklődés nem alaptalan, ez a térség legnagyobb beruházása, veszélyes anyagokat használó, feldolgozó üzem - emlékeztet a...
A terv műsoros gyertyagyújtás volt, de ezt a koronavírus felülírta. Persze az adventi koszorún azért kigyúlnak a fények, az első gyertyát tegnap gyújtották meg. Közben útjára indult egy kreatív kezdeményezés is városunkban, rövidesen ezt is bemutatjuk. Közösségi gyertyagyújtással és műsorral...
Az alkotóművészet terén kifejtett szakmai és művészi munka elismerésére kitüntető címet alapított Göd Város Képviselő-testülete, a Göd Város Alkotó- és Előadóművész Díjat. Ez a díj a város közigazgatási területén huzamosabb ideje eredményesen tevékenykedő alkotóművészeknek és művészeti közösségeknek adományozható. A kitüntetés...
Az 1900-as évek elején Nemeskéri Kiss Pál gödi földbirtokos 3000 kötetes könyvtárat létesített kúriájának egyik szárnyában. A köteteket egyforma kötéssel, valamint „Göd pusztai olvasókör népkönyvtára” felirattal látta el. Ezek a könyvek azonban az idők során szétszóródtak – mesélt a...
Egy 1901-ben, eredetileg "biciklista nagyvendéglőnek" épült a ház, melyen a József Attila Művelődési Ház (JAMH) és a Városi Könyvtár osztozik. A legenda szerint a Budapest - Vác kerékpárversenynek volt itt egy állomása, ezért az éttermen kívül az emeleten szálloda...
A hétvégén Göd gyönyörű Duna-parján jártunk. Rendkívül szerencsések vagyunk, mert az időjárás jelenleg is a nyarat idézi. Napközben a nyári melegben élvezhettük a part szépségét. A szép koraőszi időben napozók, horgászok és kutyasétáltatók élvezték a napsugarat. Többen bementek úszni...
Göd nem mindig volt város. Ez talán csak azoknak új információ, akik nemrég költöztek ide, pedig így van. 1999-ben nyilvánították várossá. Hogy honnan tudni? A Polgármesteri Hivatal udvarán találjuk a település várossá avatásának tíz éves évfordulójára emelt emlékművet az...
Történelmet tanulunk az iskolában. Aztán elkezdünk dolgozni, és nemhogy 100 évvel korábbra, sokszor a 10 nappal korábban történekre sem emlékszünk. 1948-ban a város vezetői úgy döntöttek, az 1848. március 15-én kitört forradalom és szabadságharc emlékére tartott közgyűlésen, hogy a...
Több mint 200 millióért hirdetik Latabár Kálmán egykori házát. A kiváló Kossuth-díjas, Érdemes Művész az egyik legnépszerűbb magyar komikus volt. A színészdinasztia leszármazottja Gödöt annyira megszerette, hogy bár kezdetben főként a színészi pálya fáradalmait pihente itt ki nyaranta, később...

LEGFRISSEBB