2024. április 18. csütörtök

Gödi szemmel

A Formabontó Iskola ősztől kezd el működni -  a fenntartó képviselőjével, Kovács Eszterrel, és a telefonon csatlakozott Dégi Júlia szakmai vezetővel beszélgettünk. Mióta működik a Gödi Tanulókör Egyesület? 2016-ban nagycsoportos óvodás gyerekek szüleiként álmodtunk meg egy egyesületet, ami az általános...
Elképzelni sem tudjuk, hogy milyen szerencsések vagyunk. Budai barátaink, amikor csak tehetik, kocsiba ülnek és irány a gödi Duna-part! Nincsenek egyedül. Pedig nekik sokkal többe kerül egy rövid ejtőzés a csodás, árnyas strandon, mint nekünk - időben is, pénzben is....
Lelkes csapat vett részt az idei Big jump-on a Duna-parton, bár az időjárás idén sem volt túl kegyes, ezért néhány program elmaradt, illetve zárt térbe kellett áthelyezni. A lelkes szervezők, a Gödi Anyák Angyalai és a Boldogságcseppek Alapítvány idén...
Szilágyi László, Göd alpolgármestere Facebook-oldalán jelentette be, hivatalosan is átvették a Gödi Polgárok Egészségéért díjat. Tóth Judit és Dr. Papirnyik Júlia részére adományozták idén a Gödi Polgárok Egészségéért díjat, melyhez nagyon gratulálunk! Szilágyi László, Göd alpolgármestere is gondolatait fejezte ki...
Ahogy már korábbi cikkünkben is olvashatták, építkezés alatt áll a Búzaszem iskola közösségi tere és tornaterme, ennek kapcsán kérdeztük Mokos Bélát, a Búzaszem Alapítvány elnökét arról, hogy a munkálatok melyik szakaszban tartanak, s előreláthatólag mikorra várható a befejezés. Jelenleg még...
A jövő héten képviselő-testületi ülés lesz. Szilágyi László közösségi oldalán azt írja, hogy ha nem szavazzák meg azon a költségvetést, akkor júliustól nem veszi fel a várostól kapott tiszteletdíját, mert nem tartaná ezt etikusnak, ha nincs fedezet rá. "Számomra...
Nagyon jó ötlet volt a Beka környezetbarát bolt tulajdonosaitól a vásár szervezése. A gyönyörű időben 22 pultnál lehetett "turkálni". Ahogy Kádas Beátától, a Beka egyik tulajdonosától megtudtuk, lett volna még jelentkező bőven, de a limitált hely miatt csak azok tudtak...
Az Európai Unió értékelési rendszere alapján a hazai szabadvízi fürdőhelyek többsége kapott jó vagy kiváló besorolást, négy helyen volt kifogásolt a vízminőség - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) honlapján, Göd jó minősítést kapott! Az NNK tavalyi összesítése alapján az...
Holnaptól új közterület-figyelők vigyáznak a lakosságra, ön örül a kameráknak? Szavazzon a cikkben! Június 10-től, azaz holnaptól új közterület-figyelő kamerákat szerelnek fel Göd városában, említette Szilágyi László alpolgármester Facebook-oldalán. Ahogyan említi, lesznek még további folyamatok, a jelenlegi központ címe: 2132...
Dr. Molnár Csaba felnőtt háziorvos szabadságon lesz, június 10-én és 13-án csak asszisztensi rendelés lesz. Ezen felül mindenkit arra kérnek, hogy még júniusban írassák fel gyógyszereiket, ugyanis júliusban nyári szabadságon lesz mindenki. Dr. Molnár Csaba a június 10-13 között...

LEGFRISSEBB