A Gödi Hírnöknek dr. Pintér György képviselőt is sikerült elérnie.
A képviselő a Pénzügyi Bizottság elnökeként érdekes szempontra hívta fel a figyelmet a polgármester tegnapi lemondásával kapcsolatban. Szerinte lehet összefüggés a lemondás időzítése és a 2023. évi költségvetés összeállításának február...
A Gödi Hírnöknek sikerült elérni a jelenlegi és egy korábbi alpolgármestert.
A város jelenlegi alpolgármestere, Szilágyi László lapunknak elmondta, hogy néhány hete még nem gondolta volna, hogy lemondási hullámra kerül sor a városban, arra pedig végképp nem számított, hogy Balogh...
„Leteszem a lantot. Mélységes fájdalommal, de úgy kellett döntenem, hogy nem folytatom tovább polgármesteri pályafutásomat” – péntek délután Facebook-videóban jelentette be Balogh Csaba, hogy lemond.
Azt mondta: szembe kellett néznie az igazsággal, azzal, hogy nem tud küzdeni „a NER helyi és országos...
Tegnap megérkezett Törökországba Magyarország hivatalos mentőcsapata, és megkezdte a mentést a földrengés által sújtott területen. Azóta a magyar tűzoltók több embert is kiemeltek már a romok alól - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Egy 16 ezer négyzetméteres kárterületen, egyszerre...
A közép-kelet-európai régió legnagyobb virtuális filmstúdióját építi fel a fóti HelloParks területén a Visual Europe Group Magyarország cégcsoport, amelynek 11 millió euró értékű beruházása 2024 első negyedévében készülhet el - írja a fotinfo.hu.
A virtuális stúdió a globális filmgyártás jelenlegi...
Lehet idén is jelentkezni a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramjára, amely a magyar kormány támogatásával valósul meg - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az államtitkár emlékeztetett: 2016-ban indult el a diaszpóraprogram a Rákóczi Szövetséggel együttműködve.
A...
A tegnapi szélvihar miatt már több mint 4800 bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez. Sok esetet többen is bejelentettek, ezért a bejelentések száma magasabb, mint a beavatkozások száma.
A tűzoltók szombat reggel óta megállás nélkül dolgoznak a károk felszámolásán, már több mint...
A Normafát már lezárták. Az ország keleti és északnyugati tájai között hatalmas, 15 hektopascalos (hPa) légnyomáskülönbség alakult ki - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton a közösségi oldalán.
A közlés szerint, míg keleten, a ciklon középpontjában 1012, addig az északnyugati...
Február 1-től 17,5%-ra nő a kamatszint, így még inkább megéri takarékoskodni gyermekeinknek - írja a kormány honlapja.
A családok ezt tudják, s már 300 ezer gyermeknek gyűjtenek megtakarítást az adó-, járulék- és illetékmentes babakötvényben, összesen elérve a 200 milliárd...
Pest megye önkormányzata pályázatot hirdet Csomád, Csömör, Csörög, Dunakeszi, Erdőkertes, Fót, Göd, Mogyoród, Őrbottyán, Sződ, Sződliget, Vácrátót, Veresegyház településeken működő civil szervezetek, illetve egyházi jogi személyek e településeken megvalósuló projektjeinek támogatására.
A pályázati felhívás célja Pest megye önkormányzata Közgyűlésének az...