Óránként akár 130 hullócsillagot is meg lehet figyelni a Quadrantidák meteorraj érkezésével. A légköri jelenség január 4-én a hajnali órákban lesz a leglátványosabb – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.
Az évkezdet legfontosabb és leglátványosabb csillagászati eseménye a Quadrantidák meteorraj...
Az iskolába készülő gyerekek és szüleik hívogatókon ismerkedhetnek egymással és a Búzaszemmel – írja az iskola a Facebook-oldalán.
Az első hívogató idén 2024. január 13-án lesz 9 órakor.
Helyszín: Búzaszem iskola, Göd, Vécsey Károly utca 1.
Január 2-án hajnalban Nagymaros és Verőce között egy vágányon villamosvontatással megindulhatott a közlekedés, így újra járnak a szobi zónázóvonatok, valamint a nemzetközi vonatok is, ezért már nem kell pótlóbuszra szállni Vác és Szob között.
További három jelentősen megrongálódott vágány helyreállítása várhatóan két hétig tart....
Egy kisfiú, Donát lett az év első fővárosi újszülöttje 2024-ben a budapesti állami intézményekben.
Az ÉPC-Honvédkórház tájékoztatása szerint Donát 2 óra 10 perckor született 3080 grammal és 53 centivel, császármetszéssel. A kisfiú a család első gyermeke, édesanyja 28 évesen szülte.
Szombat este megérkezett a nagy teljesítményű daru, amellyel az előkészítő műveletek után az éjszaka folyamán megkezdődhetett a kocsik visszaemelése. A MÁV hihetetlen képeket tett közzé a balesetről.
Ahogy azt korábban már megírtuk, egy Nagymaros állomásra bejáró tehervonat 9 kocsija kisiklott, ebből...
Tudja, hogy hol a legveszélyesebb a szilveszter? Vagy hogy melyik városban tartják a világ legnagyobb szilveszteri buliját? Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima díjas turisztikai szakújságíró most a szilveszteri szokásokról beszélt az Inforádió adásában.
A szilveszter a világ számos országában...
Ahogy azt korábban már megírtuk, egy Nagymaros állomásra bejáró tehervonat 9 kocsija kisiklott, ebből 4 kocsi pedig felborult, illetve keresztbe fordult a vágányokon. A mentés és a helyreállítás várhatóan több napot vesz igénybe.
Egy Nagymaros állomásra bejáró tehervonat 9 kocsija...
A Duna áradása miatt napokra leállt a kishajó közlekedése Gödnél. Jó hír a gödieknek, hogy újra visz utasokat a gödi rév.
December 26-án a Duna magas vízállása miatt állt le a kishajó-közlekedés.
A kishajó december 30., 14:25-től menetrend szerint ismét...
Egy Nagymaros állomásra bejáró tehervonat 9 kocsija kisiklott, ebből 4 kocsi pedig felborult, illetve keresztbe fordult a vágányokon - írja a Mávinform. Ez a vonattal utazó gödieket is érinti!
A műszaki mentés ideje alatt – bizonytalan ideig - szünetel a...
Ne feledjék, a gödi piacozókat reggel 8 órától várják!
A szokásos kínálat mellett lesz lángos, füstölt disznóhús, kolbász, friss gyümölcsök és zöldségek, háztáji csirke és termelői méz is kapható.