Május 3-án rendezték az I. Szobi Kajak-Kenu Maraton, Wichmann Tamás-emlékversenyt, ahová 8 egyesület 120 versenyzője nevezett, a gödi kajakosok közül 56 gyermek mérette meg magát ezen az új versenyen.
Kajakosaink nagy fölénnyel nyerték az éremtáblázatot (11-8-7), ezzel elhódították a vándorserleget is. Ahogy azt Sinkó László (Simi) elmondta: „A május végi maraton országos bajnokságra való felkészülés egyik legfontosabb állomása volt ez a verseny, ezért szakosztályunk szinte teljes versenyzői gárdája rajthoz állt. Ugyanazokat a versenytávokat írták ki a szervezők, mint amivel 3 hét múlva is meg kell majd mindenkinek küzdenie Győrben, igaz, a Dunán azért kicsit nehezebbek a körülmények. 5, 10 és 15 km-es távok voltak, a parthoz közeli területen lett kijelölve a versenypálya, ahol egy kör 5 km hosszú volt. Ezt az új versenyt nagy örömmel fogadtuk, mivel tökéletesen illeszkedik a felkészülési programunkba, a szervezők is kiváló munkát végeztek, nem rajtuk múlt, hogy sokkal nagyobb létszámok legyenek. Sajnos pont erre a hétvégére raktak be minden régióban felmérő versenyeket, utólag változtatva az eredeti versenynaptáron, de biztos vagyok benne, hogy a jövőben nagyon felkapott versennyé válik a Szob Kupa. Lehetőségünk volt versenykörülmények között tesztelni a fiatalokat, az utolsó fontosabb tapasztalatokat begyűjteni, hogy min szükséges még finomítanunk a következő 3 hétben. A verseny után a csapat nagyobb része még visszaevezett Gödre, ami több, mint 40 km extra evezés volt szombatra. Jövő héten a régiós válogatottakkal és a menedzselt versenyzőkkel Dunavarsányban leszünk központi edzőtáborban, ahol már kicsit a síkvízi felkészülést is belecsempésszük az edzésmunkába, de a tekintetünket továbbra is a maratoni bajnokságra szegezzük.”

Eredményeink:
I. hely
Erdős Nóra K1 U13 10km
Andor Lilla K1 U14 10 km
Kramer-Boga Emma K1 U15 15 km
Erdős Ágoston – Mészáros-Komáromy Örs MK2 U10-U11 5 km
Szilágyi Leona – Benk Emília MK2 U10-U11 5 km
Kovács Merse MK1 U13 10 km
Imrik Boglárka – Pók Anna K2 U13-U14 10 km
Bohus-Magyar Zselyke MK1 U12 5 km
Stampf Bence K1 U15 15 km
Szabó Balázs K1 U14 10 km
Ilyés Vilmos – Stampf Dániel MK2 U12 5 km
II. hely
Turi Angéla K1 U15 15 km
Molnár Csenge K1 U16 15 km
Széll Károly – Szeghalmi Máté MK2 U10-U11 5 km
Kárász-Gyenge Veronika MK1 U13 10 km
Kovács Bozsidár – Timár Huba K2 U13-U14 10 km
Imrik Maja MK1 U12 5 km
Slezsák Tamás K1 U14 10 km
Mlinszky Máté – Slezsák Zsombor MK2 U12 5 km
III. hely
Farkas Márton MK1 U13 10 km
Bor Lilien MK1 U13 10 km
Prokopovitsch Bogdán MK1 U10 5 km
Kecskés Csaba K1 U15 15 km
Erdős István K1 U16 15 km
Berencsi Boldizsár K1 U14 10 km
Prokopovitsch Zalán – Barti Márton MK2 U12 5 km
IV. hely
Szekeres Sámuel – Farkas Csanád MK2 U10-U11 5 km
Kotta Krisztián MK1 U13 10 km
Kovácsik Abigél MK1 U12 5 km
Bor Milán MK1 U11 5 km
V. hely
Szilágyi Nimród MK1 U13 10 km
Benk Huba MK1 U10 5 km
Homoki Leila MK1 U12 5 km
Kemény Kristóf K1 U14 10 km
VI. hely
Mlinszky Simon MK1 U10 5 km
Fövényesi Kinga MK1 U10 5 km
Czirbus Máté K1 U15 15 km
VII. hely
Ilyés Richárd MK1 U10 5 km
Nagy Nimród K1 U15 15 km
Benk Lóránd K1 U14 10 km
VIII. hely
Varró Csanád K1 U15 15 km
IX. hely
Kovácsik Tibor MK1 U10 5 km
Mészáros-Komáromy Csanád K1 U14 10 km
X. hely
Török Zsigmond MK1 U10 5 km
XI. hely
Ocsovai Álmos K1 U15 15 km
Zahorecz Zalán K1 U14 10 km
XII. hely
Pákozdi-Szabó Bálint MK1 U10 5 km