A Csodakanca. Világszerte így emlegették a 19. század vége felé a világ egyetlen veretlen versenylovát, Kincsemet. Aki kétévesen éppen nálunk, Gödön kezdte meg világraszóló karrierjét és az összes, 54 győztes futamára is tőlünk indult.
A kanca születési helyét övező dicsőségért vetélkedés folyik – a történészek azt a verziót tartják a legvalószínűbbnek, hogy Blaskovich Ernő tápiószentmártoni lótenyésztő birtokán jött a világra 1874 márciusban Kincsem, aki aztán napra pontosan 13 évvel később vágtatott el oda, ahová előbb-utóbb minden élőlény elkerül. És ami a lovak esetében alighanem egy hatalmas rét, bár a csodakanca vélhetően ott is versenypályáról álmodik.
De az is lehet, hogy a kisbéri tenyésztési központban látta meg a napvilágot, homlokán a jellegzetes, csillag alakú fehér folttal. Ami biztos: a pedigréjével nem volt gond. Apja a híres, sokszoros futamgyőztes Cambuscan volt, aki Viktória angol királynő magánméneséből került a Bakony határán fekvő Kisbérre. De anyja családfája is kiváló volt.
A később világhírűvé vált magyar versenyló a határokon innen és túl: Ausztriában, Angliában, Franciaországban, Csehországban és Németországban állt rajthoz, 13 különböző versenypályán. 54 alkalommal indult és 54 győzelmet aratott. A veretlenség csodáját csak növelte, hogy kancaként verte meg a méneket, ami a lóversenyek világában igazán nem mindennapos dolog.
Pedig a kezdetek nem ígértek sokat: a kölyök Kincsem mellől több csikót is megvásároltak a lótenyésztő Blaskovichtól, de sárga színű hősünk senkinek sem kellett. Így került a gödi tréningtelepre, ahol kétéves korában elkezdett versenyezni.
Trénere az Angliából városunkba költözött, jó nevű Hesp Róbert lett, akinek a keze alatt Kincsem valóban kinccsé vált. Hesp egyébként nem az egyetlen kiváló lovasedző volt Gödön. Kincsem 1876. július 21-i, első berlini megmérettetésétől kezdve futotta a lóversenypályákon a köröket, egészen 1879. október 21-ig, utolsó győztes budapesti futamáig. Sorra nyerte a különböző európai városok – Prága, Hamburg, Hannover, Frankfurt, Baden-Baden, Bécs, Sopron – ismert versenyeit. Utolsó futása 1879. október 21-én a pesti Kancza-díj volt, amelyet tíz hosszal nyert meg vetélytársai előtt.
A gödi edzésekre kancánkat rendre elkísérte legjobb cimborája, egy fekete-fehér nőstény macska, aki a bokszában is rendszeres vendég volt. Azt tartja a fáma, hogy barátja nélkül Kincsem nem volt hajlandó elindulni a versenyein. Állítólag egy franciaországi kikötőben az egész istállószemélyzet kétségbeesetten kereste az elkóborolt macskát. De nem ez volt az egyetlen allűrje a csodalónak: kényes volt például az ivóvízére is. Bármennyire is szomjazott, kínálhatták a legkristálytisztább vízzel, csak olyan kútból volt hajlandó inni, amelynek a vize olyan ízű volt, mint az otthoni, gödi.
A gödi méntelep Kincsem révén több mint egy évtizedre a magyarországi lósport egyik legfontosabb központja lett: a kanca győzelmei idején a lapok saját tudósítókat utaztattak Angliából Gödre, hogy beszámoljanak a népszerű „wonder mare of Hungary” állapotáról.
Kincsem versenyzői karrierjének akkor lett vége, amikor egy csikó rúgásától belobbant a csonthártya a jobb farcsontján. Akkor kiesett a futamokból, később pedig kiderült, hogy a lábai hatévesen már nem voltak a régiek, ízületei elkoptak, a csikó rúgásától pedig le is sántult. Ettől kezdve új terepen, sokat ígérő tenyészkancaként számított rá a tulajdonosa. De ez már egy másik, tápiószentmártoni történet. A csodakanca az utolsó ellése után, 1887. március 17-én súlyos kólikarohamban pusztult el.
Kincsem előtt, akinek teljesítményét azóta sem tudta megismételni a világ egyetlen versenylova sem, sokan hajtanak fejet ma is. Emlékét őrzi a bécsi, a baden-badeni és a budapesti versenypályán a Kincsem Díj. Az utóbbi pálya egyébként 1978 óta a Kincsem Park nevet viseli. 2017-ben pedig hatalmas sikerű, látványos kalandfilmet forgatott a csodalóról Herendi Gábor. A Kincsemre félmillióan váltottak jegyet.
Legközelebb megnézzük, hogyan él tovább Gödön a magyar csodakanca emléke.
Fotók: Gödi Hírnök, Wikipédia
