A film egyszerre művészet és ipar is: a művészet szabad, de a filmipar fejlesztéséhez már szükség van az államra – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Fóton, a Nemzeti Filmintézet új stúdiókomplexumának megnyitóján.
Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyaroknak vérükben van a filmgyártás, az első némafilmek megjelenésekor és Hollywood születésénél is ott voltak.
A múlt század első felében a magyar filmesek világhódító útjukra indultak, a század második felében pedig a film segített minket abban, hogy elviseljük az elviselhetetlent, és kimondhassuk a kimondhatatlant – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve: meggyőződése szerint a kommunizmus alatt született filmek is jelentősen hozzájárultak a kommunizmus bukásához.
Ez a sodró lendület ugyanakkor megtört a rendszerváltoztatás után, a “rendszerváltó magunkfajták” és az “ancien rezsim” küzdelme húsz évig tartott, és ez nem tett jót a magyar filmnek – értékelt.
Hozzátette, ez azért lehetett így, mert az államnak is van felelőssége abban, hogy éppen milyen állapotban van a magyar filmgyártás.
“Nem a filmes kreativitásról van szó, ebben a kormány szerencsére egyáltalán nem illetékes. A film nemcsak ipar, de művészet is, és a művészet szabad. Ezt a filmesek tudják a legjobban. De a filmipar fejlesztéséhez már szükség van az államra is“
– hangsúlyozta Orbán Viktor.
Azt mondta, a 2000-es évek elhibázott filmpolitikája miatt 200 millió dollár bevételtől esett el Magyarország, és ezen “rajtavesztettek” a magyar emberek, a magyar filmesek és a magyar film is. Hozzátette: a korábban világszínvonalú magyar filmes infrastruktúrát hagyták leépülni, így Magyarország egy időre lekerült a világ filmes térképéről, a külföldi stábok más városokat választottak Budapest helyett.
Ugyanakkor – hangsúlyozta – a nemzeti kormány nem akart beletörődni ebbe, és Andy Vajna személyében talált egy olyan embert, aki értette, mitől jó egy modern film, és hogyan lehet az elmaradt tudást pótolni.
A 2019-ben elhunyt kormánybiztos munkáját méltatva Orbán Viktor hangsúlyozta: Andy Vajna hozta létre a Nemzeti Filmintézet körüli intézményrendszert, amely a magyar film megújításáért felelt, “nélküle nem tartanánk ott, ahol most“.
A film egyszerre művészet és ipar is, és Andy Vajna tudta ezt – tette hozzá.
Orbán Viktor rámutatott: a filmes fejlesztések nyomán Magyarország évente több mint százmilliárd forintos szervizprodukciós költést vonz.
Ismertette:
a magyar filmgyártás még a koronavírus-járvány évében is 220 milliárd forintos forgalmat generált, ma pedig a regisztrált költés meghaladta a 250 milliárd forintot. Kiemelte, hogy a filmipar ma több mint húszezer embernek ad munkát, ami felér Fót teljes lakosságával.
A kormányfő kitért arra, hogy végre eljutottak arra a pontra, hogy állami támogatás nélkül készülnek saját lábukon megálló filmek is. “Végül is ezt akartuk, legyen a film mindenkié” – kommentálta a jelenséget.
Rámutatott: ma már világhírű stúdiók állnak rendelkezésre Magyarországon – Korda, Origo, Stern -, ez pedig lehetővé teszi, hogy az ország London után a legkeresettebb filmgyártó központ legyen Európában. “De persze mi a brit fővárost is magunk mögé akarjuk utasítani” – tette hozzá.
Orbán Viktor úgy értékelt, a fóti fejlesztés új szintre emeli a magyar filmipart.
Úgy fogalmazott, a filmes világban szép számmal vannak liberálisok, akik “nem éppen barátai a mai nemzeti kormánynak“, azonban a nemzeti kormány beruházásával “az a filmes is jól jár, aki nem ránk szavaz“.
Elmondta, a 42 milliárd forintos projekt minden idők legnagyobb állami stúdiófejlesztése.
Az új stúdiók, a rengeteg itt forgó film és a folyamatosan fejlődő szakemberek mind azt mutatják, hogy Magyarország újra a világ filmgyártásának egyik fontos helyszínévé vált – közölte a kormányfő. Megjegyezte, ez nemcsak a nagy nemzetközi produkcióknak köszönhető, hanem a magyar filmeseknek és a magyar filmeknek, amelyek egyre több nézőt hódítanak meg itthon és külföldön is.
A miniszterelnök reményei szerint ez egy olyan korszak kezdete, amelyikre mindannyian büszkék lehetünk. Ez a stúdió is azt üzeni, hogy mi magyarok nem érhetjük be a középszerrel, “nem érdekel bennünket a hátsó sor vagy a kakasülő, nekünk a nagyszínpad kell” – fogalmazott Orbán Viktor.