A duda minden ország népzenéjében megtalálható, nem magyar kuriózum. A Kárpát-medencében mégis mások a dudák, mint a világ többi részén, és még a magyar közmondások is megemlékeznek a hagyományokról. Két dudás nem fér meg egy csárdában – gyakran hangzik el, de vajon mire is utal a közmondás?
“Régen a dudások általában egyedül játszottak, egyszemélyes zenekarként. Nehezen tudták összehangolni a hangszerüket egy másikkal. Így nem is próbálkoztak ezzel. Ebből ered a mondás” – válaszolta a kérdésre Bese Botond dudakészítő.
Az itteni dudák jellegzetességét az adja, hogy amin a dallamot játsszák, az egy dupla síp. A dallamjátszó és mellette a ritmusjátszó síp egyszerre szólal meg, összecseng. Van még egy hosszú basszussíp, ami kísérőhang. A dudákat kecskebőrből és fából készítik, a fémberakások pedig, amik összefogják a fát, díszítenek is. A szarutülkök a hangerősítő tölcsérek.
Kuriózumként egy tükör is van a duda fején, ami egy pásztorhagyományból eredeztethető. A pásztorok úgy tartották, hogy amikor a dudás játszik, akkor az ördög kerülgeti. A gonosz próbálja megfogni a dudást, elragadni magával a pokolba, hogy onnantól kezdve ott raboskodjon és csak neki dudáljon. A régi pásztorhagyomány szerint az első dudás az ördögtől lopta el a dudálás tudományát. A pásztorok úgy védekeztek, hogy tükröt tettek a kecskefej homlokára – így amikor az ördög jött, és meglátta magát benne, hazatakarodott a pokolba.