2025. augusztus 30-án a XXX. Göd Kupa keretében megrendezett eseményen újabb név került fel a Göd Nemzetközi Bajnokai márványtáblára. Varró Csenge Európa-bajnok lett júliusban, ennek tiszteletére Szabó Vilmos után ő lett a következő feliratkozó erre a dicsőségtáblára.
Ezt az elismerést azok kaphatják, akik vagy a Gödi SE színeiben értek el nemzetközi sikert, vagy akik Gödön kezdték a pályafutásukat, de később eligazoltak innen és más klub színeiben érték el a kimagasló eredményeiket. A Gödi SE kajak-kenu szakosztálya alapvetően utánpótlás-neveléssel foglalkozik, így az a gyakoribb, hogy az innen már tovább igazolt versenyzők érik el ezeket a kiemelkedő sikereket.
2022-ben igazoltál el Gödről, így a szakosztályban jelenleg kajakozó fiatalok egy része már nem ismerhetett személyesen. Mit lehet rólad tudni, hogy kerültél kapcsolatba a kajakozással?
2007-ben születtem, hároméves koromtól mindig sportoltam valamit. Táncoltam, úsztam vagy futottam, a kajaksportágba teljesen véletlenül kerültem bele, az egyik barátnőm az osztályomban KajakStart edzésre ment. Ez a kajak-előkészítő program abban az évben, 2014-ben indult a gödi strandon, és mivel itt megtanultunk rendesen úszni és sokat futottunk a szárazföldi edzések keretében, 10 éves koromban azt mondta Vadász Anita (a program koordinátora és edzője – a szerk.), hogy akkor most elkezdünk kajakozni. Ezt pedig annyira megszerettem, hogy egy idő után el sem tudtam magam képzelni a kajakozás nélkül, sőt, még a táncot is abbahagytam, amit a KajakStart mellett évekig megtartottam (eleinte rg-re jártam, 6 éves korom után látványtáncot tanultam az MLTSZ keretein belül). Németh István (Putyu) lett az edzőm, és a legelső versenyem 2018-ban volt Szobon. Részt vettünk rendszeresen a Héraklész felmérő programokon, ahol mindig kiderült, hogy a gödieknek az átlagnál jobb az állóképességük, és az igazat megvallva, a jelenlegi csapatomban is nekem van a legjobb alap állóképességem, ami még a KajakStart, majd a gödi téli alapozások során épült fel nálam. 2019-ben a maraton ob-n szerepeltem először bajnokságon, ahol négyes hajóban bronzérmet szereztünk, de ami igazából megerősített abban, hogy én kajakozni akarok, az a síkvízi magyar bajnokság volt. Pár héttel az ob előtt eltörte a karját a páros társam, Csáti Csenge, így csak egyéniben indulhattam, versenyen kívül, mégis 4. helyezést szereztem. Majd az ősz folyamán tudtam meg, hogy válogatott lettem, Schulcz-Mizser Dia jött oda hozzám, hogy edzőtábori meghívót kaptam. A COVID-lezárások miatt a 2020-as évben szinte minden borult, ami a hagyományos versenynaptárban szerepelt, a síkvízi bajnokság átkerült júliusról szeptemberre, itt szereztem meg életem első országos bajnoki címét 3*200 m-es váltóban (Csáti Csenge és Polónyi Liliána voltak a csapattársaim), az egyéni versenyben pedig 2. lettem Debreczeni Lora mögött, aki szintén Gödön kezdte a kajakos karrierjét, és ugyan egyidősek vagyunk, de ő már 2019-ben a Honvéd színeiben versenyzett. A maraton ob pedig a májusi időpontról átkerült októberre, ott pedig ezüstérmet szereztünk Csáti Csengével párosban. 2021-ben, amikor U14-ben K hajóra váltottam, az elején nagyon nehezen találtam a helyem abban a leharcolt kajakban, amit használtam. Júliusban a Pest megye bajnokságra megkaptam az új hajómat, egy Nelot, amivel a mai napig össze vagyunk nőve, az akkor segített abban, hogy a hitemet is visszanyerjem a versenyzésben, hiszen az eredmények is újra jönni kezdtek. Nem sokkal később a síkvízi bajnokságon megint sikerült nyernünk egy bajnoki címet a mix négyessel (Csáti Csenge, Bús Huba és Berecz Bálint voltak a csapattársak), ami segített a motivációm megtartásában. Mindezek mellett a Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákja voltam, mindig fontos volt számomra, hogy a sport mellett jól is tanuljak, végig kitűnő voltam és többször elnyertem az országos jó tanuló – jó sportoló címet, ezzel is bizonyítva, hogy magas szinten lehet űzni a sportot és a tanulást, ha jól osztjuk be az időnket és hatékonyak vagyunk a feladataink megoldása közben.
2022-ben nagy változások következtek be az életedben, hiszen a megszokott életmódod gyökeresen megváltozott. Egyesületet, edzőt és iskolát váltottál, mindezeken felül beléptél a az U15-ös, serdülő korcsoportba. Miként élted meg ezt a sok változást?
Azt éreztem, hogy változásra van szükségem, ezért május végén a Bp. Honvédhoz igazoltam. Előtte két héttel a maraton ob-n még szereztem egyéniben egy 3. helyet, de júniustól már a honvédosokkal készültem. Elballagtam az általános iskolából, majd szeptemberben már a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban kezdtem meg a tanulmányaimat egy sporttagozatos osztályban. A Honvédnál Márfi Gábor (Murphy) lett az új edzőm, egy vegyes csoportba kerültem, ahol 2005-2007 között született kajakosok voltak, minden tekintetben én voltam a legfiatalabb a 23 versenyzőből. Úgy nézett ki, újra sínre került minden az életemben, mégis nyár közepére a hátamban izomfájdalmak jelentkeztek, amik be is gyulladtak, hajóba sem tudtam szállni a fájdalmaim miatt, így sérülés miatt végül a bajnokságon és más versenyen sem tudtam indulni az év hátralévő részében. Szeptemberig edzeni sem tudtam, csak kezelésekre jártam, nagyon megviselt ez az időszak. Azóta is járok kezelésekre, foglalkozom a dologgal, hogy ne újuljon ki a problémám, igyekszem megelőzni a tüneteket, mert pont a stresszpontomat érinti. A téli felkészülésem mindenesetre kiválóan sikerült, ezért volt meglepő, hogy tavasszal újra megsérültem, 5 hét esett ki, az előző évi tünetek újra előjöttek. Májusban kezdtem el az edzéseket, ezért meglepetés volt, hogy a maraton ob-n így is 2. lettem, 2 mp-cel a győztes mögött célba érve. Több versenyen is indultam, hogy versenyrutint szerezzek, és még az is sikerült, hogy a saját U16-os korosztályban elért 3. hely mellett az ifjúsági mezőnyben, U17-U18-ban is bronzérmet szereztünk párosban, aminek következtében Jeszkel Pannával kijutottunk párosban az ORV-re (Olimpiai Reménységek Versenye – a szerk.). Sőt, még az erősebb négyes egységbe is beválogattak. A Poznanban rendezett versenyen végül nyertük a K4 500 m-t, és 2. helyen végeztünk K2 500 m-en. Kiemelkedően sikeres évet zártam, pedig tavasszal nem ebbe az irányba mutattak a dolgaim az öt hét kihagyás miatt.
Miben volt tetten érhető, hogy az új egyesületedben tovább tudtál fejlődni?
Szerintem a csapat ereje nagyon fontos. Amikor a Honvédhoz kerültem 2022-ben, 23 versenyző volt a csoportban, akikkel együtt edzettünk. 2024-re viszont nagyon látványosan lecsökkent a létszám, mindössze 3 lány és 2 fiú maradt. Ennek oka leginkább az volt, hogy abbahagyták a versenyszerű felkészülést a csapattársaim. Úgyhogy U17-re teljesen más dinamika mentén haladtunk előre. A fő cél az volt, hogy az ifjúsági Eb-re kijussak a négyes tagjaként. Április végén volt az első tájékoztató verseny, és tény, hogy a 2006-os, idősebb versenyzőkkel együtt kellett mennünk, de azzal, hogy csak a B döntőbe sikerült bejutnom, nagyon megzuhantam, és nem sok kellett ahhoz, hogy ott akkor abbahagyjam én is a versenyzést. Ezután kezdtem el járni pszichológushoz is, hiszen az élsport nagyon sok olyan kihívással szembesíti az embert, amire nem mindig van kézzel fogható megoldás. Nálam például annak ellenére, hogy sikeres évek álltak mögöttem, rendszeresen visszatérő önértékelési nehézségek adódtak, ami sokszor hátráltatott, igaz, ebben az is benne volt, hogy törekedtem mindig a lehető legjobbra, mondhatni perfekcionista vagyok. Átalakítottuk a célokat is, a szegedi ORV-re kijutás lett a realitás, és ennek eléréséért már tudtam újra küzdeni. Egyesben 500 m-en is sikerült kivívnom az ORV-re az indulási jogot a páros és a négyes mellett. Szegeden aztán K1-ben 7., K2-ben 6., K4-ben pedig 2. helyezést szereztünk hazai közönség előtt. Fergeteges hangulat volt, életem egyik meghatározó élménye lett ez a verseny.
Milyen célokat tűztél ki erre az évre és ezekből mit sikerült megvalósítani? Mivel U18-as korosztályba léptél, így már csak a Vb vagy az Eb volt elérhető, hiszen 17 év a felső korhatár az ORV-re.
A szegedi ORV-t elég későn, szeptember második felében rendezték, így az októbert megkaptam pihenőnek. Közben 15 főre bővült a csapat létszáma, fiatalok érkeztek a csoportba, ami jobbá tette az együttműködési lehetőségeket az edzéseken. Boszniában voltunk meleg vizes edzőtáborban március első két hetében, a téli alapozás után itt indítottuk a kajakedzéseket, majd 1 hét normál edzésből mentem az ifjúsági válogatott edzőtáborába. Nagyon szerettem volna kijutni a korosztályos világversenyekre, de azt is tudtam, nem fogom magam szétszakítani – elsősorban lelkileg -, hogy mindenáron odaérjek. Sok áldozatot hoztam, például csütörtökönként suliba sem mentem, mert inkább hegyet futottam, napi két edzésekkel készültem, tehát a munkát azért beletettem a felkészülésbe. Az edzőm is észrevette, hogy nem rágódom annyira a dolgokon, és lehet, nem is értelmezte pozitívan a látottakat, de nekem ez így könnyebbé tette az életemet. Az edzőmnek van tekintélye a csoportban és előttem is, jó edzőnek tartom Murphy-t, örülök, hogy vele dolgozhatok együtt. Az első tájékoztató után találtunk egy nagyszerű párt a K2-es versenyhez, Petrik Abigélt (Győr), akivel a 2. válogatón a 2. helyen végeztünk 500 m-en. Mivel sok faktorból állt össze, hogy ki, milyen versenyszámot mehet az adott világversenyen (például egy versenyző maximum két versenyszámban indulhat), június végére dőlt el, hogy az Eb-re a K4 500 m-es egységbe kvalifikáltam. Az viszont egy nagyon erős négyes lett, benne a szintén egykori gödi kajakossal, Debreczeni Lorával (KSI).
Miben volt más az Európa-bajnokság, mint az előző években az ORV?
Alapvetően hasonló körítés volt, hiszen korosztályos világversenyről van szó, és ehhez a nemzetközi szövetségnek vannak standardjai. Ami nagyon zavaró volt Pitestiben (Románia), nyugodtan fogalmazhatok úgy, hogy éheztünk napközben. Rossz minőségű volt a konyhából kikerülő étel, emiatt szenvedtünk leginkább. Mindez a pályán lévő ellátásra vonatkozott, a szálláson teljesen rendben volt az étkezésünk. A verseny szervezettsége megfelelő volt, talán csak a vízre szálláshoz létrehozott stég volt szűkös az igényekhez mérten. A versenyre nyerni mentünk, ebben megingathatatlanok voltunk, tudtuk, hogy jó csapatot alkotunk és ennek megfelelően az önbizalmunk is a helyén volt. Ettől függetlenül persze maximális koncentráltsággal tettük a dolgunkat, azonban az egy fontos része a sikernek, ha az ember pontosan tudja, hogy a célját képes elérni. Egyedüli nehézséget az okozott, hogy csütörtök este volt az előfutam, a döntőt pedig vasárnap este rendezték, így a verseny elejétől a végéig fent kellett tartanunk a koncentráltságunkat. A verseny előtti gyakorlások során életemben először stroke pozícióban eveztem a négyesben (stroke – aki legelöl ül a hajóban és az iramot diktálja a többieknek – a szerk.), amire amúgy már régóta vágytam. Mivel 2 előfutam volt, így az első négy helyezett biztosan továbbjutott mindkét futamból. A szerbek kicsit megleptek minket az előfutamunkban, egy szélső pályán, fekete hajóban kikerültek a látóterünkből, de nem izgultunk emiatt a döntőben. Előtte azért éreztem a nyomást magamban, izgultam a verseny miatt, de ez is hozzájárult ahhoz, hogy a megfelelő koncentráltsági szintre hozzam magam a rajtig. Lora már sok hasonló világversenyen szerepelt sikerrel, rajta nem látszott izgalom, Abigél jól palástolhatta mindezt, mert nem vettünk észre semmit rajta, Lilinek pedig semmi vesztenivalója nem volt, hiszen U15-ös létére a fél ifi mezőnyt leiskolázta itthon, 2-3 évvel idősebbeket maga mögé utasítva került be a 18 évesek mellé a csapathajóba. Az első rajt a csehek miatt nem sikerült, de szerencsére a megismételt rajtot is jól kaptuk el, legalábbis én így éreztem. A táv első felében a taktikánknak megfelelően haladtunk, 200 m-rel a vége előtt azonban azt éreztem, kezdenek bekötni az izmaim, komolyabb savasodás jelentkezett. Addig fél hajóval vezettünk a szerbek és a spanyolok előtt, de a magyar tábor is nagyon izgult a parton a látottak miatt, mert kezdtek megközelíteni minket az ellenfelek. Azt, hogy végül nyertünk, csak a stégnél tudtuk meg a kiszálláskor, amikor megmondták a parton állók, hogy 16 századdal nyertünk. Az pedig, hogy a dobogó tetejére állhattunk, az örömünket egymással megoszthattuk, hogy rengeteg nemzet versenyzője ott állt előttünk, felemelő érzés volt.
2026-ben érettségizel majd, és jövőre már az U23-as mezőny tagja leszel. Milyen célokat látsz jelenleg magad előtt a következő évre?
Mivel utánpótlás-válogatott lettem, és látok esélyt arra, hogy négyes hajóban megint ott legyünk az Eb-n, ezért a motivációm továbbra is megvan. Kőhalmi Emese és Rendessy Eszter felkerült a felnőttek közé, az ő helyükre reálisan odaérhetek, ehhez természetesen K1-ben is megfelelő teljesítményt kell leraknom az asztalra. A suliban pedig végzősként kicsit több dolgom lesz majd az érettségi miatt, igyekszem megfelelni ennek a kihívásnak is, még ha tudom, jövő májusban és júniusban egyszerre két helyen kell majd kiválóan teljesítenem.
Mit jelent számodra, hogy mostantól a te neved is ott szerepel a Sportház márványtábláján?
Őszintén szólva, eszembe sem jutott a márványtábla, miután Európa-bajnokságot nyertem. Azt tudtam, hogy ott van a Sportház falán, hiszen 14 éves koromig minden nap elmentem mellette, de az elmúlt években többet éltem már Budapesten, mint Gödön. Amikor elkezdtem a kajakozást, még nem álmodtam ekkora sikerekről. A márványtábla már régóta ott volt, de gyerekfejjel nem jutott eszembe az, hogy egyszer én is felkerülhetek rá. Nagyon jóleső érzéssel tölt el a gesztus, amit a szakosztálytól kaptam, megható volt az is, hogy a XXX. Göd Kupa alatt ismerték el a sikeremet. Vadász Anita, akitől nagyon sok támogatást kaptam KajakStart-os gyerekként és később is (hiszen ő nemcsak egy sima edző volt számomra), kedves szavakkal méltatta az eddigi pályafutásomat, ott volt Putyu, a nevelőedzőm, és Kammerer Zoltán polgármester is, aki a márványtáblára elsőként került fel sok évvel ezelőtt. Pór Miklós szakosztályvezető is gratulált a sikereimhez, éreztem mindannyiukon, mennyire büszkék rám. Jó volt látni a sok gödi fiatalt is, bízom benne, inspiráció leszek számukra, hogy lehetséges nagyszerű eredményeket elérni úgy, hogy Gödön kajakoznak és az alapokat itt szerzik meg. Amikor pedig ránézek a márványtáblára, kellemes érzéssel tölt el az, hogy olyan nagyszerű kajakosokkal kerültem egy helyre, akikre én is példaképként tekintettem.
