Január 6-án a keresztények arra emlékeznek, hogy a napkeleti bölcsek felkeresték a kisdedet, illetve hogy Jézust megkeresztelték a Jordán folyóban. Ilyenkor bontjuk le a hagyomány szerint a karácsonyfát. Hogy miért van ez így, és mit tegyünk, ha ehhez nincs kedvünk? Elmondjuk.
Újabb ünnepkör kezdődik a mai nappal: a farsangi időszak. A meghittséget felváltja a mulatozás, el kell engednünk az óévet, hogy a helyébe léphessen most már tényleg az új. Így aztán nemcsak azért szedjük le a díszeket és rakjuk ki a fát, hogy ne borítson el bennünket a lepergő tűlevél, hanem azért is, hogy folytonos legyen a szerencsénk.
Arról, hogyan lehet a fabontást a legkönnyebben megúszni, egy amerikai anyuka írását idézi a Nők Lapja Café. Igaz, ez csak műfenyő esetében működik, a valódi tűlevelűeknél legfeljebb elodázhatjuk vele a dolgot tavaszig. Tehát: tekerjük hatalmas fóliába a fát úgy, ahogy van, díszestől, mindenestől. Aztán állítsuk be a garázs sarkába és kerülgessük decemberig. Vagy amíg kedvünk nem kerekedik leszedni.
A vízkereszthez egyébként egy sor népszokás is kötődik: így például szenteltvízzel itatták meg az állatokat, hogy ne legyenek betegek, és a földeket, ólakat, sőt, a még a bölcsőket is meghintették vele. Ez volt a házszentelők hagyományos napja is. Olaszországban pedig Befana, a jóságos, ám rém ronda boszorkány ajándékkal lepi meg a gyerekeket a mai ünnepen.
