1932. december 16-án Berettyóújfaluban született Jelenits István piarista szerzetes, hittudós, költő, író, Göd díszpolgára, Széchenyi-díjas és Corvin-lánccal kitüntetett professzor, aki Gödhöz sok szállal kötődik.
Jelenits István 1955-ben lépett a piarista rendbe, 1959-ben szentelték pappá, majd a budapesti és kecskeméti piarista gimnáziumban tanított. Első diplomáját a bölcsészkaron szerezte, mint magyartanár, az irodalommal való szoros kapcsolata mindvégig megmaradt, számos hosszabb és rövidebb írása jelent meg a Szentírásról, Janus Pannonius, Pilinszky János költészetéről, irodalomról, nevelési kérdésekről és más témákról, elsősorban a Vigilia és az Új Ember folyóiratok hasábjain.
1985-1995 között a piarista rend magyarországi tartományfőnöke volt. 1991-ben a kezdeményezésére megalapították városunkban Wigner Jenő családjának egykori Duna-parti villájában a Piarista Szakképző Iskolát és Kollégiumot. Hosszú éveken keresztül járt ki az itteni szakmunkástanulók tanítására, vasárnaponként pedig misét tartani.
Városunk díszpolgárát kérdeztük 90. születésnapja alkalmából közérzetéről, gondolatairól.
Hogy érzi magát?
Keveseknek adatik meg ez a hosszú életkor. Fizikailag gyengélkedem, rosszak a lábaim, nem tudok járni. Sajnos elmaradnak már a kinti séták, amelyeket nagyon szerettem. Persze lehetséges, hogy az életkoromhoz képest elégedett lehetek.
Mennyire követi a napi híreket, eseményeket?
Amennyire tudom, követem az eseményeket. A régi tanítványaimmal, akik felkeresnek, szívesen elbeszélgetek. Sok kedves ember vesz körül. Igyekszem még olvasni is, aminek gyakran bóbiskolás lesz a vége. Elég sok a konfliktus, probléma a világban, ezek uralják a média híreit. Ezt nagy szomorúsággal tapasztalom.
Berettyóújfalui születésű, mikor járt utoljára a szülőfalujában?
A háború idején Nagyváradon tanultam, amikor visszakerült Erdély Magyarországhoz. Édesapám megyei tisztviselő volt, amikor az oroszok elfoglalták Váradot, édesapám is eljött a városból. Berettyóújfaluban nagyon rég jártam, miután Budapestre kerültem Budapest lett az otthonom.
Van-e kapcsolata az ön által alapított gödi szakiskolával?
Jelenleg nincs kapcsolatom az iskolával. Amikor felszabadult az épületegyüttes és a város visszakapta, akkor a mi rendünk jelentkezett, hogy arra a célra használná az épületet, hogy a szegény gyerekeket minőségi szakoktatásban részesítse. Az volt a célunk, hogy hivatástudatot neveljünk a gyerekekbe. Abban az időben nagy szó volt, hogy a szegény gyerekek ingyenes oktatást kaptak a szerzetesrendtől. Szerencsére találtunk olyan nagyszerű szakembereket, akik bekapcsolódtak a szakmák oktatásába, és fontosnak találták, hogy a diákjaink törekedjenek a műveltség felszedésére a szakmai képzés mellett. Az iskola megalapítása után évekig tanítottam az intézményben, amelyet jó pedagógusok vezettek. Komoly szakmai munka folyt, viszont napjainkban a gödi iskola is nehézségekkel küzd, mivel állami szabályozás alá került a szakmunkásképzés. Mindenképp hasznosnak érzem, hogy létrehoztuk a gödi iskolát, hiszen a nehéz helyzetben lévő gyerekeket meg tudtuk nyerni az igényes szakmunkák tanítására.
Mi az, amire a legbüszkébb a pályája során?
A diákokkal való kapcsolatom, azt hiszem erre vagyok a legbüszkébb. Mind a gimnáziumi oktatásban, mind az egyetemen örömet leltem a tanításban. Mindig arra törekedtem, hogy jó tanítómestere legyek a diákoknak. Igyekeztem jó kapcsolatot kiépíteni a hallgatókkal. Azt hiszem, ebben teljesedtem ki a legjobban és ezért nagyon hálás vagyok.
Van-e esetleg olyan dolog, amiben hiányt érez?
Ilyesmin nem gondolkodom. Örömet jelentett az oktatás. Régen iskolán kívül is voltak programjaink a diákokkal. Nagyon sokat bicikliztünk nyáron, hosszabb utakat is szerveztünk, amely még jobban összekovácsolta a társaságot. Másfajta világlátást tudtunk a gyerekekkel kialakítani, és emberi kapcsolatokat létesíteni azokon a programokon, amelyek nem az iskolában szerveződtek. Ezeknek az emléke teszi az életemet teljessé.
Milyen a kapcsolata Göddel?
Jelenleg nincs aktív kapcsolatom a várossal, de hozzám mindig kedves volt Göd és én viszont. Munkámat díszpolgári címmel is jutalmazták. Amikor gazdátlan maradt az alsógödi plébánia, segítettem misézni, ami évtizedekig tartó rendszeres kapcsolatot jelentett számomra Göddel. Sok családot ismertem meg, szoros kapcsolatom alakult ki a gödi emberekkel. A legjobbakat kívánom a gödieknek, remélem, hogy jól alakul az életük.
Fotók: Gödi Hírnök
