Az alpolgármester Facebook-oldalán osztotta meg gondolatait a nemzeti ünnep kapcsán, melyet teljes terjedelmében közlünk.
Március 15-e, amióta csak emlékszem, a legszebb nemzeti ünnep számomra, hiszen hagyományosan ez az az alkalom, amikor legnagyobb számban összegyűlünk – nem csak a hivatalosságok, az intézményvezetők, hanem minden évben sok-sok gödi lakos, a város apraja-nagyja -, hogy közösen elhelyezzük az emlékezés és a tisztelet virágait a 48-as hősök emlékhelyein.
Ma, 2021-ben, Gödön elképzelhetetlennek tűnik, hogy a politikai törésvonalakat áthidaljuk. 1848. március 15-én, aztán az első felelős magyar kormányban, az áprilisi törvényekben, a szabadságharc alatt egy nemzet mutatta meg, hogy félre tudja tenni nézetkülönbségeit és tud harcolni a közös ügyért. Arisztokrata, kisnemes és egyszerű polgár, bár számos kérdésben vérre menő vitákat folytatott, együtt küzdött egy polgári társadalomért, a jogegyenlőségért, majd a köztársaságért és a független Magyarországért. Széchenyi, Kossuth, Petőfi és társaik nyugatról jövő eszméket “fordítottak” magyarra, külföldi példák alapján próbálták felvirágoztatni a magyar gazdaságot és társadalmat, hadseregüket a Monarchia szinte minden nációját képviselő tisztek vezették, mégis úgy emlékszünk rájuk, mint a legnagyobb, legigazabb magyarokra.
Március 15-ének sok tanulsága lehet, amiből személyes tapasztalataink, élethelyzetünk, politikai irányultságunk szerint mindannyian mást emelünk ki, máshová helyezzük a hangsúlyt. Hogy együtt tudjunk ünnepelni, meg kell hallgatnunk egymást, még akkor is, ha bizonyos kérdésekben eltér a véleményünk. Figyeljünk oda a másik mondanivalójára, érveljünk, ha nem értünk egyet, de ne csukjuk be a fülünket, és főleg ne akarjuk elhallgattatni azt, aki mást gondol és mást mond.
Landerer, a Bécsben tanult, német családból származó magyar nyomdász Metternich herceg javaslatára tette meg a Pesti Hírlap főszerkesztőjének Kossuth Lajost. Tervük, hogy a cenzúra segítségével kordában tartsák a forradalmár lelkületű politikust, nem vált be, ezért 1844-ben némi nyomásgyakorlással sikerült elérniük Kossuth lemondását.
Landererre azonban nem ezért, hanem amiatt emlékezünk, mert március 15-én (miközben társa, Heckenast óvatosan inkább otthon maradt) ő volt az , aki cenzori jóváhagyás nélkül nyomtatta ki a 12 pontot és a Nemzeti dalt, ezzel megvalósítva a forradalom egyik legnagyobb vívmányát, a sajtószabadságot. Vajon ünnepelnénk-e március 15-ét e röplapok nélkül? A cenzúra 1840-es évekbeli urai, és a mai propagandisták is tudták, tudják jól, hogy a szavaknak, eszméknek ereje van, ezért próbálták elhallgattatni, amíg csak lehetett. Én viszont az eszmecserében hiszek, abban, hogy mindenki elmondhassa a véleményét, mert a párbeszédből lesz közös ünnep és közös ország.
