Vizer József műbútorasztalos-mester ritka kincs a szakmájában. 2015. március 15-én a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el szakmai tudását, szakmája iránti elkötelezettségét. A Gödön élő művész pár héttel ezelőtt „Művészeti életpálya elismerés” díjat kapott.
Otthonában látogattuk meg a 79 éves mestert, ahol már csak fotókról láthattunk gyönyörű bútorokat, melyek az ő keze nyomát dicsérik. „Minden bútoromat elkapkodták, semmit sem hagytak nekem!”- mondja nevetve Vizer József, aki büszke a legújabb díjára, úgy érzi a sors kárpótolta a kudarcokért. Mielőtt bármit is kérdeznék, a mester belekezd életének történetébe.
2009-ben alapítottam a Vizer-díjat, az id. Vizer József asztalosmester emlékére, édesapám születésének 100. évfordulójára. A díj alapítását követően az újpesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolában, az egykori iskolámban minden évben átadom ezt az elismerést a legtehetségesebb diákoknak. Felmerült bennem az ötlet, hogy egyetemen is be kellene vezetni a díjat, ezért 2019-ben levelet küldtem a Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar rektorának. Az egyetemen felkértek, hogy tanítsam a szakmát, úgyhogy jelenleg 79 évesen tanítok.
Ez nagy öröm az életemben. Tegnap több órán keresztül előadást tartottam az interneten. A technikához nem értek, megteremtik nekem az internetes kapcsolat, s onnantól enyém a pálya. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam az egyetemistáktól, s ez a legfontosabb! Egy olyan iparos mint én, aki csodaszép bútorokat készített és ilyen szakmai múlttal rendelkezik, példát szeretne mutatni a gyerekeknek. Örülnék neki, ha a szakmai dolgokat azon a szinten próbálnák megtanulni és továbbvinni, mint ahogy én csináltam.
Tizenkét nagykövetség számára végeztem bútorrestaurálást. Legelőször a Portugál Nagykövetségen, ahol olyan jól sikerült a munkám, hogy tovább ajánlottak. Ahogy kitettem a lábamat az egyik nagykövetségről, máris jött egy újabb meghívás. Dolgoztam többek között az olasz, a japán, az amerikai, a líbiai nagykövetségen is. Ezek a munkák óriási élmények voltak. Líbiában egy hónapot töltöttem, maradandó élmény volt. Engem mindig a munkám minősített, az egyik munka hozta a másikat. Apám génjeit örököltem, tőle tanultam a szakmát.
Újpesten volt a műhelyük. Hogy emlékszik vissza a korai évekre?
Imádtam a műhelyben lenni kiskoromban. Édesanyám minden délben vitte az ebédet apámnak, így korán felfedeztem magamnak a műhely szépségét. Háromévesen sokszor ellógtam otthonról. A lakás és a műhely között három sarok volt, sokszor elszöktem, hogy a műhelyben lehessek. Apámtól lestem el a műhelytitkokat, sokat tanultam tőle.
1955-ben kerültem be a faipari szakközépiskolába. Nekem akkor már sok tapasztalatom volt. Mindenkit kritizáltam az iskolában, mert apámtól tudtam, hogy kell csinálni, nekem ő volt a mester. Láttam, hogy a tanárok a nyomában sincsenek szakmai tudás tekintetében. Édesapám nagyon különleges ember volt, kiváló szaktudással. Érettségi után jelentkeztem az egyetemre, de származásom miatt nem vettek fel, ezt nagy csalódásként éltem meg, hiszen szomjaztam a tudásra. 1959-ben a szakközépiskola után egy évre már letettem az asztalos mestervizsgát. Ilyen fiatalon ezt kevesen mondhatják el magukról. Azt hiszem, hogy kárpótolt a sors, hogy Sopronban az egyetemen 2009-ben címzetes egyetemi hallgató elismerésben részesültem a szakmai munkásságom és a faipari szakoktatásban végzett több évtizedes tevékenységem miatt.
Édesapjától mikor vette át a műhelyt?
1970-ben vettem át az apámtól a kilincset. A vasútállomás közelében volt a műhelyünk, a buszmegálló mellett. Ott volt a kéziműhelyem, a csiszoló- és a gépműhelyem. Egy nagyon korszerű műhely volt, ahol csodás tevékeny éveket töltöttem. Addig maradtam ott, ameddig a bérleti díjat az újpesti önkormányzat fel nem emelte négyszeresére. Akkor bezártam, s Gödre költöztem.
Milyen a viszonya a fához? Különlegesnek mondható?
Hát, persze! Ismerem a fa illatát, nem beszélve az anyagáról, a tapintásáról. Mivel mindent meg kellett simogatni az ujjbegyünkkel éveken keresztül, ez oda vezetett, hogy a személyi igazolványom készítésekor derült ki, hogy nincs ujjlenyomatom, mert teljesen lekopott. Ez szakmai ártalom.
Annak idején az indonéz nagykövet zongorájának felújítását is elvállaltam, egy fekete zongorát. Feketét fényezni az országban maximum hárman tudunk. Ez nagyon nehéz, különleges dolog. A fiammal együtt csináltam, ő a húrokat javította, mert zenei képzettsége miatt abszolút hallása van. A nagykövet úr rendkívül hálás volt nekünk, hogy tökéletes állapotba hoztuk a zongorát.
Óriási élményeim voltak a szakmában, és ezt szeretném átadni a gyerekeknek. Szeretném az életutammal bizonyítani, hogy ez a szakma többet ér egy diplománál. Minden munkában találtam élvezetet. Mindegy, hogy egy sámlin dolgoztam vagy egy nagyobb munkán.
Melyik a kedvenc fája?
A diófa a kedvencem, mert a borítófurnértól kezdve a faragásig nagyon gyönyörű munkákat lehet belőle készíteni. A diófa teljesen hozzám nőtt.
Mikor kezdett el a fiatalok felé fordulni, tanítani az utánpótlást?
Skóciai tartózkodásom után. Azt hiszem, hogy félig-meddig skót vagyok. Hat évig éltem ott, ugyanis a fiam Skóciába került, s utánamentem. Könnyű volt befogadnom a skót gondolkodást. Miután hazajöttem Skóciából, éreztem, hogy szükség lehet még a tudásomra, bekapcsolódtam a szakmai oktatásba. Több éve zsűritagja vagyok a 39 foglalkozást bemutató Szakma Sztár Fesztiválnak. Sokkal több hangsúlyt kell fektetni a gyakorlati oktatásra, a diákoknak a műhelyben a helyük, ahol elsajátíthatják a mesterséget. A tanítványaimat igyekszem pszichológiailag, szellemileg is felkészíteni, ez is hozzátartozik a mesterséghez, mint a fa megmunkálása. Büszke vagyok rájuk, közülük többen sikeresen szerepeltek szakmai versenyeken, díjakat elérve.
Hogy érzi magát Gödön?
A legszebb részén lakom Gödnek, kertvárosnak hívják ezt a részt. Annak idején, mikor édesapám a telket megvette 1962-ben, akkor kezdtünk el kijárni a középiskolás haverjaimmal. Itt tartottuk a névnapokat, bográcsozásokat szerveztünk. Lassan kezdtünk el építkezni. Nyaralóháznak vettük a telket, azt is építettünk. Húsz évvel ezelőtt, amikor eljöttem Újpestről, akkor költöztem ki véglegesen, és kibővítettem a házat, hogy kényelmes legyen.
Mennyire kötődik a városhoz?
Gyerekkoromban sokat bicikliztünk, főleg Alsógödre, strandoltunk a Széchenyi-parton, ahol mindig jó társaság gyűlt össze. Gyönyörű hely Göd, szeretem a várost. Szívesen sétálok a Duna-parton. Ha nem a bútorasztalos mesterséget választottam volna, akkor bizonyára építész lennék. A mai napig csodálom ezt a szakmát, mindig nézem az építészeti szaklapokat. A villák közül a Latabár-villát szeretem a legjobban. Minden adott, hogy jó hely legyen Göd. Közel van a főváros, jó a klíma, nyáron lehet fürödni. Alsógödön a katolikus templomban Fecske Orsolya, kiváló festőművész megörökítette a fiam arcvonásait. Ez is nagy öröm számomra.
Vizer József életmű-kiállításának anyagába lapoztunk még bele. Életének három legfontosabb helyszínén rendezték meg ezt a kiállítást: Újpesten, ahol a mesterség illatát magába szívta, a soproni egyetemen, ahol 18 évesen nem nyert felvételt, de öt évtizeddel később címzetes egyetemi hallgató elismerésben részesült, valamint Gödön, a Duna-parti nyaralókkal tarkított városban, ahol gyökeret eresztett, mint egy nemes diófa.
